6.fejezet

Sziasztok:) Igen ,ez nagyon ,de nagyon későre érkezett meg...sok dolog és egyebek ,ami miatt nem volt elég időm.:( Azért majd igyekszem :D
∾Jae Min∾

Eltelt két teljes nap és Ji Hoont nem is láttam. Vajon meggondolta magát és mégsem akar velem találkozni? Vagy.. "Áhh hagyjuk, fölösleges ezen gondolkozni! " A kávézóban sem történt az égadta világon semmi. Még Hyun Woo sem jött el hozzám, pedig azért benne reménykedtem. A nap végére teljesen elfáradtam. De mielőtt egyenesen hazamentem volna még benéztem a kis kifőzdémbe. 
-Jó estét Lee bácsi, hogy tetszik lenni? - köszöntöttem kis idős barátomat, aki mellesleg a kifőzde tulajdonosa. 
-Szervusz Sung Min. Minden rendben van, nem történt hála Istennek semmi rossz és még Ming néni is jól viseli ezeket a hűvösebb időket. - adott tájékoztatást az ő és drága  felesége állapotáról. 
-Igaz, mostanában elég csalóka az időjárás. Tessenek vigyázni magukra!
-Te is drága gyermekem és mond meg a barátodnak is. Láttam a múltkor mikor itt voltatok este . Nagyon jó fiú az hidd el nekem... 
-Nagyon aranyosak vagytok együtt drága Sungom. - jött ki ekkor a konyhából Ming néni is én még csak pislogtam rájuk. Mi az hogy aranyosak?
-Ahhh nem.. ő nem a bará...
-Nem kell mondanod semmit. Ez nem olyasmi amit eltudtok rejteni. Na de most vigyél haza egy kis ráment meg csomagolok neked egy kis kimchit és a kedvenc sütidet, várj egy pillanatot. - szakított félbe az én úgymond "második mamám ". De akkor most tényleg azt hiszik, hogy én meg az a....? Együtt? Ahh dehogyis!!! Ming néni már itt is termett és hozta mindazt, amit az imént felsorolt. Megköszöntem nekik és elindultam az albérletbe. Az ajtóm előtt viszont megálltam és lassan hátra néztem vállam felett. Ji Hoon ajtaja volt ott. Elfogott egy érzés, hogy most nem haza hanem hozzá kéne benyitnom. Őszintén megvallom látni akartam. El sem hiszem,hogy ezt mondom ,de így volt. Most mit tegyek? Egyre csak törtem a fejem még mindig az ajtóban állva. Majd mikor úgy döntöttem, bekopogok hozzá, egyszer csak hangok ütötték meg a fülemet és ezek Ji Hoon szobájából jöttek. Nekitapasztottam fülemet ajtajának és úgy próbáltam kivenni,hogy mégis mit csinál? Ezek a hangok nem férfitől származtak, hanem egy nőtől. - Ohh szóval társasága van...- egy apró sóhaj hagyta el számat. Rosszul esett, hogy valaki mással van,aki nem én vagyok, de mit is vártam. - Tehát ezért nem keresett, biztos talált valaki mást, aki elszórakoztatja.- gondoltam, ám hirtelen az ajtó kinyílt én pedig teljesen nekidőltem, ezért nem is csoda, hogy a padlón kötöttem ki. Ji Hoon meglepődve méregetett és csak percek múlva esett le neki, hogy még mindig a földön fekszem.
-Sung jól vagy? - segített fel. Nem mertem a szemébe nézni.Most vajon mit gondol rólam?  ez futott át az agyamon, de valahogy reagálnom kellett.
-Persze, semmi baj. Én csak..én csak...leejtettem a kulcsomat és felakartam venni, de véletlenül nekitámaszkodtam a bejáratnak.  Bocsánat. - hajtottam le a fejem és próbáltam valami magyarázatot adni az incidensre. Látszólag nem hitt nekem és ez érzékelhető volt válaszából. 
-Áhh szóval azt mondod, hogy a kulcsod idevándorolt a szobám elé és te jöttél jó modorra tanítani? - nevetett fel hitetlenkedve.
-Azt hiszel, amit akarsz. - azzal felemeltem a szatyraimat és elkezdtem lakrészem felé sétálni, azonban éreztem, hogy megszorítja csuklómat, ezzel is meggátolva továbbhaladásomat.
-Jól van, tételezzük fel, hogy igazat mondasz és akkor most csak ennyi?  Fogod magad és elmész? - jött a kérdés. 
-Miért, mit kéne tennem? - kérdeztem vissza. Ekkor ránézett a kezemben lévő szatyorra. Ahh szóval így állunk?  Rendben Ji Hoon.- gondoltam.
-Öhmm,  amúgy nem vagy éhes? Van nálam egy kis harapnivaló. - mutattam a sok finomságra. 
-Jaj várj!  Nem kell válaszolnod, nem szeretnék zavarni, hisz hölgy vendéged van. - jutott eszembe, amit hallottam. 
Egy pár pillanat erejéig csak értetlenül nézett rám, aztán arca megfeszült vonásai kiegyenesedtek és hangos nevetésben tört ki.
-Mi az, valami van rajtam? - kezdtem el magamat monstrálni, amikor abbahagyta a kacarászást és széles vigyorral az arcán behúzott maga után a lakásába. Bent nem láttam senkit sem rajta kívül. 
-Na hol is van az a hölgy? - szegezte nekem a kérdést. 
-Honnan tudjam. Csak hallottam a hangját és...- mondtam mielőtt még alaposan végiggondoltam volna, erre persze ismét elmosolyodott. Hogy vagyok ekkora idióta?
-Értem, tehát hallgatóztál. Komolyan, ha minden csaj így reagálna az ilyen helyzetekben, mint te biztosan nem lennének tartós kapcsolatok a mai világban. 
-Most mi van??- álltam előtte teljesen értetlenül. 
- Gyere bemutatom a barátnőmet. - azzal odatolt a tévékészülék elé. 
- Igeen ??
-Itt van. Léci drágám szólaltasd még azt az angyali hangod a vendégünknek!! - eközben  a bekapcsolt tévében lévő aprócska nő beszélt folyamatosan.
Totál hülyének éreztem magamat. Szóval nem is volt senkivel, csak egyedül. Arcom teljesen elvörösödött és ezt észrevéve  közelebb lépett hozzám és hüvelykujjával végig simított rajta. Az érintésétől valószínűleg csak még pirosabb lettem. Annyira zavarban voltam, mint még soha. Mikor már nem bírtam tovább lelöktem a kezét magamról.
-Most miért csinálod ezt? Jó akkor ezek szerint félreértettem. - durciztam egyet. 
-Édes vagy. - mondta mélyen a szemembe nézve. Én meg csak döbbenten bámultam rá. Elvesztettem a fonalat. De láttam rajta, hogy ő is zavarba jött.  Gyorsan reagált.
-Úgy értem...hogy…ahh felejtsd el! - legyintett. - mit is fogunk akkor vacsizni ?
-Ohh tényleg! - jutott eszembe, hogy miért is vagyok itt. Előkészítettünk mindent, aztán nekiláttunk az evéshez. Nem nagyon beszélgettünk és ez furcsa volt, hiszen régebben be nem állt a szája most meg...
-A szüleid hol élnek? - törte mg váratlanul a kínos csendet.
Meglepett ezzel a hirtelen jött kérdéssel. 
-Thebekben, de csak az apukám és a húgom. - válaszoltam.
-És az anyukád? - kérdezte kíváncsian miközben magába gyömöszölte a táljában lévő tésztát. - Ő...sajnos már régen elhunyt. - mondtam kicsit elhalt hangon.
-Bocsáss meg,  nem akartalak felzaklatni. Tapintatlan voltam. - hajtotta le fejét. 
-Semmi baj, hiszen nem tudhattad. - igen, nem az ő hibája, de akkor is előcsalt néhány könnycseppet belőlem.  Felálltam és elkezdtem elpakolni az asztalról. A konyhában próbáltam letörölni arcomat, de meghallottam, ahogy felém tart,így még nagyobb szükségét éreztem annak,hogy eltüntessem az árulkodó jeleket. Ezután hátulról átkarolta derekamat és fejét vállamra támasztotta.
-Nem kell visszatartanod. Add ki nyugodtan. - suttogta a fülembe. Még jobban rákezdtem sírni és nem tudtam leállni vele. Elém sétált, majd ismét magához szorított én pedig automatikusan átöleltem. Jól esett, hogy most itt volt velem valaki, hiszen már nagyon régen érett ez a kiadós könnyáradat.  Nagyon hiányoztak az otthoniak és anya is! !
-Tényleg nem akartam, hogy sírj!- próbált meggyőzni és én tudtam is, hogy nem ez volt a szándéka. 
-Már mondtam, hogy nem a te hibád! Ez most csak úgy jött, inkább te bocsáss meg, hogy ilyen vagyok. - kértem én is elnézést. 
-Ahhj Sung, te tényleg nem semmi vagy. - nem tudom, hogy ezt most bóknak szánta- e, de akkor is elmosolyodtam. Később leültünk a nappaliba és beszélgetni kezdtünk. 
-De, amúgy ,amikor meghallottad azt a női hangot...csak nem féltékeny voltál? - tette fel a következő kérdést pimaszul, ezzel is oldva a feszültséget. 
-Hogy mi? ? Álmodozz csak kisfiú! - lepleztem zavarom. 
-Na ne mond már, láttad volna milyen fejet vágtál, amikor azt mondtam, hogy bemutatom a barátnőmet. .- vágta hozzám, nevetve a dolgon.
-Anyukád nem tanított meg a jó modorra? - akadtam ki a viselkedésén, de ekkor leállt a vigyorgással és arca teljesen elfehéredett. 
-Mi az? - kérdeztem. 
-Semmi csak tudod...nem csak neked nincs anyukád. ..- hajtotta le a fejét. 
Tényleg,  meg sem kérdeztem, hogy az ő szüleivel mi a helyzet és pont beletrafáltam. 
-Bocsáss meg, nem akartam...
-Nincsen semmi baj-szakított félbe. 
-Tudod...én nem ismertem a szüleimet. Nagyon kicsi koromban hagytak el és ez idáig csak a nevelőszüleimmel éltem. - kezdett el mesélni. Szegény, akkor neki tényleg nehéz gyerekkora lehetett. Kezébe temette arcát, én pedig  elkezdtem simogatni a hátát és közben mondogattam, hogy nincsen semmi baj. Egyszer csak hirtelen felhajolt és pont az arcomba vágta kőkemény  buksiját. 
-Áuuu...!!!- fogtam homlokom a fájdalomtól.
-Hahh...- nevetett fel.
-Yáá, neked ez vicces? - háborodtam fel.
-Az. Ki lehet ennyire ügyetlen, hogy mindig történik vele valami ilyesmi. -
Nem akartam mondani, de igaza volt és egyetértettem vele.
-Pfuuu. ..- puffogtam rá.
-Na jól van gyere ide. - húzott magához és a következő pillanatban már az ölében találtam magam. Nem is kell mondanom,hogy mennyire meglepett ezzel a húzásával. 
-Úgy nézel rám, mintha valami rosszat csinálnék. Hadd nézzem inkább azt a kis fájós bukódat.- és elkezdte homlokomat vizsgálni. Ugyanaz a feeling, mint amikor a bokám fájt. Csak őt tudtam figyelni. Elvesztem, de ezt ő is észrevette, és ekkor éreztem ahogyan tekintete hirtelen az ajkaimra téved.
-M-mi a baj? - kérdeztem remegő hangon, de ő csak tovább nézett. 
Istenem kérlek segíts nekem összeszedni magam! !- könyörögtem magamban. A fiú azonban elkezdett közeledni felém, már csak pár centi..pár milliméter....és...
Lehunytam szememet és vártam, hogy megtörténjen, aminek meg kell történnie.
-Khmm...kész is van. Nem lesz maradandó károsodás. - válaszolta. 
Hirtelen kipattantak a szemeim és azt sem tudtam hová süllyedjek szégyenemben. Miért is gondoltam, hogy megakar csókolni? !- háborogtam magamban. Mikor rámertem nézni,kicsi mosolyt véltem felfedezni szája sarkában. Tehát ő is tudta, hogy mire várok és mégis megtette ezt velem? Ez gonosz húzás volt. Szóval szeret így játszani? Rendben, innentől kezdve én sem fogom magam vissza.
-Köszi a nagy "állapotfelmérést" , de most már ideje mennem. – mondtam a szemébe, miközben kikászálódtam tartásából. 
-Jóéjt Ji Hoon! - köszöntem el tőle, de gondoltam itt az ideje revansot venni a sok bolondításért. Fogtam és nyomtam egy apró, puha csókot az arcára. Az a pillanat azonban még engem is megrészegített, de nem hagytam magam a saját csapdámba esni, ezért lassan el is húzódtam tőle. Láttam, ahogy szemei elkerekednek és nyel egy nagyot. Most meg vagy! - ördögi kacajt lejtettem gondolatban és azzal kisétáltam az ajtón. 
Otthon ledobtam magam az ágyra és olyan elégedett voltam az előbbi teljesítményemmel, mint még soha. Emiatt talán, hogy az álom nagyon lassan jött a szememre és reggel már azt sem tudtam megmondani,hogy hol vagyok, olyan fáradt voltam. Még az ébresztőmre sem volt erőm felkelni, azonban megszólalt a csengőm. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, de nem ment.
-Ki aaaaz? - ordibáltam a szoba túlsó végéből. Pizsamában, teljesen összeborzolt hajjal és kómás fejjel nyitottam ki a bejárati ajtót. Hiába Ji Hoon állt az orrom előtt, akkor sem zavart a kinézetem....pár pillanatig. 
-Jesszus!!! Te meg mit keresel itt? - szegeztem neki a kérdést. De mintha nem is halott volna engem, mivel valami más terelte el figyelmét. Próbáltam bemérni, hogy vajon mi ilyen érdekes, és ekkor leesett. A melleim...Basszus nincs rajtam melltartó! !- ez nagyon gáz. A kezeimmel takartam ,amit lehetett. Ezt már érzékelte és gyorsan átszellemült.
-Nos csak azért jöttem, hogy ezt visszaadjam. - nyújtotta át nekem a mobilomat. 
-De soká tartott. És hogy-hogy ingyen? - értetlenkedtem. 
-Már megtetted, amit kellett. Most mennem kell. Még találkozunk Sung. - azzal elsétált a folyosón. 
Hogy,mit tettem? Ezt most nem értem. De legalább itt van újra velem régi kis barátom. Rengeteg üzenetem jött, mind apától. Fel is hívtam őket. 
-Szia kicsim! ! Mi újság? Minden rendben? Már nagyon aggódtunk, mivel nem válaszoltál semmilyen üzenetre vagy hívásra. Hol voltál!?- vont apukám kérdőre. 
-Szia, nyugi minden a legnagyobb rendben van csak elromlott a telefonom és el kellett vinnem servicebe, de most már működik. - füllentettem, hiszen mégsem mondhattam meg, hogy egy idegen srácnál hagytam, aki ráadásul nem is akarta visszaadni nekem.
-És veletek mi van? Mesélj! - kérleltem őt egy kis beszámolóra, ami úgy tűnik sikerült is. Elmesélt mindent, ami azóta történt, hogy nem láttam őket. Elmondta, hogy Jae Minnek is nagyon jól megy a suli és ha ott tart akkor szeretne ő is idejönni Szöulba, hogy velem legyen újra. Nagyon örültem, hogy végre hallottam a hangjukat és éppen ezért nehéz is volt a búcsú. Elköszöntünk egymástól ,aztán letettük a telefont. Eszembe jutott, hogy vajon Ji Hoon nem nézett- e bele a mobilomba, amíg az ő birtokában volt. Gyorsan megnéztem ,de semmi változás sem történt a készülékben.  Ez azért az ő javára legyen írva, hogy nem volt olyan bunkó, hogy belelátogasson. - És meg sem köszöntem neki! - jutott eszembe. Ha legközelebb látom, majd ezt is megejtem. Felöltöztem és gondoltam felhívom Hyun Woot, hiszen olyan régen beszéltem már vele és így legalább a mobilszámomat is megtudom neki adni. De várjunk csak..! Én sem tudom az ő számát. -Aishh...ez mekkora pech.!- borzoltam hajamba. Hagyjuk. Majd csak meglesz az is. Egész nap csak feküdtem otthon és próbáltam magam lekötni valamivel az utolsó szabadnapomon. Olyan haszontalannak tartottam a mai tetteimet, ami egyenlő volt a nullával. Este körülbelül 8 magasságában lépteket hallottam a folyosóról. A léptek egyszer csak elhallgattak,mintha az én ajtóm előtt ért volna véget a zaj. Félve odasétáltam és lenyomva a kilincset, kinyitottam az ajtót. Erre rögtön rám esett valami nehéz. Felnéztem és nem hittem a szememnek.  
-Ji Hoon! !!! Azonnal vágódj le rólam.!!- üvöltöttem, ahogy csak bírtam, de a fiú mintha mégsem hallotta volna,továbbra is rajtam időzött. 
-Nem szállsz le? - kérdeztem, most már úgy,hogy a maradék türelmem is elfogyott. Nagy nehezen, de sikerült ledobnom őt magamról, ám ekkor sem kelt fel.
-Ji Hoon, ne szórakozz, állj már fel! - bökdöstem az oldalát. Mikor hozzáértem csak akkor vettem észre, hogy szinte az egész teste lángolt. 
-Jézusom, te lázas vagy! - gyorsan átcipeltem a kanapéra és hoztam egy lázmérőt is.
-Nyisd ki a szád! - szóltam neki, de olyan kábult volt, hogy csak nagy nehezen sikerült megmérnem a hőmérsékletét. A láza elég magas volt ahhoz, hogy szükségét éreztem az orvos kihívására. 
-Maradj itt,addig hívok egy orvost, mindjárt jövök. - suttogtam neki és felálltam mellőle. Erre a mozdulatomra azonban rögtön reagált és erősen megragadta a csuklómat. Szemei így is csukva voltak és alig hallhatóan kezdett el mondani valamit.
-Sung Min...ne menj! Kérlek! Maradj itt velem! - mindeközben nagyokat lélegzett és a mellkasa erőteljesen fel-alá emelkedett. 
-De szükséged van rá! - győzködtem. 
-Nekem most csak rád van szükségem. - válaszolta, amitől teljen megborzongtam. Nehezen, de eleget tettem a kérésének és vele maradtam. 
-Ez így nem lesz jó! - bosszankodtam egy sort,mikor rájöttem, hogy talán nem a kanapén fekve kéne a fiút ápolnom. Hóna alá tettem a kezem és úgy segítettem őt be a hálószobámba. Betakartam és az éjszaka folyamán többször is vittem neki inni valamint készítettem a homlokára borogatást. Amikor gyöngyöző arcát törölgettem, néha- néha elfogott egy különös érzés. Mintha én is lángoltam volna, csak éppenséggel belülről. Sejtettem, hogy ez mit jelent, de nem fogadhattam el. Hiszen Hyun Woo is ott van ...meg....meg Jung Hee. Ők is fiúk,  biztosan tőlük is így érezném magam egy ilyen helyzetben. Reggel valószínűleg elbóbiskolhattam, mert amikor kinyitottam a szemeimet, szembetaláltam magam Ji Hoonnal, aki már történetesen nem aludt. Nyugodt arccal vizsgálta végig tekintetével meggyötört fejemet, ami nem viccelek, tényleg gyötrelmesen nézett ki. 
-Jobban vagy már? - törtem meg a meghitt pillanatot.
-Mintha semmi bajom sem lett volna. De úgy látom, ez nem az én érdemem. 
-Hogyan? ..- értetlenkedtem egy percig -...ja, hogy én?  Áhh nem dehogy...én csak azt tettem, amit bárki más megtett volna a helyemben. - mentettem ki magam, nehogy azt higgye, hogy csakis miatta vagyok ilyen.
Csak halkan elmosolyodott és bólintott. 
-Akárhogyis,  de köszönöm!  Köszönöm, hogy itt maradtál mellettem!- hálálkodott, aztán közelebb hajolt és egy édes puszit nyomott a halántékomra. 
-M-most jobb lesz, ha kimegyek. Főzök neked egy teát. - azzal septiben el is tűntem a konyhába. 
Miért viselkedik már megint így? Tényleg, egyszer a sírba visz .A szívem majd felrobban már attól hacsak ránézek ...de nem! Erős vagyok, meg amúgy is ő egy "olyan" srác. Nem is venne engem komolyan. Gyorsan elkészítettem az ígért teát és nagy erőfeszítések árán, de bevittem a fiúnak. 
-Tessék! Remélem finom lett. - adtam kezébe a még mindig forró italt. 
-Biztos vagyok benne. - felelte és elkezdte fújni, hogy ne legyen annyira forró. -Jaj,  csak ezt ne! - kiáltottam fel magamban, amint megpillantottam gyönyörű ajkait, miközben csókosra nyílva  hesegetik el azokat a fránya gőzfelhőket. A pulzusom az egekbe szökött és már kezdtem elveszteni az eszméletem is.
-Pfuu de meleg van itt. Jobb ha kinyitom egy kicsit az ablakot. - tanácsoltam. Sikeresen végrehajtottam a feladatot, de akkor sem múlt el ez a kis roham. Pólómat húzogatva legyeztem magam, hátha megszűnik. 
-Sung, minden okés? Mintha nem éreznéd jól magad. - figyelt fel belső küzdelmemre  , ám szerencsére az okát már nem tudta. 
-Mi baj lenne? Minden rendben van, csak ez a nyári meleg..- nevettem fel kínomban. 
Nyugi van Sung Min,nyugi van! - csitítottam magam.
Ezek után ránk szállt a hallgatás nagy fátyla és alig szóltunk egymáshoz. 
Később már úgy érezte elég jól van ahhoz, hogy most már távozzon. 
-Nagyon jó ápoló néni lennél!  Szívesen alkalmaználak máskor is..- mosolygott kajánul. 
-Köszönöm ezt a kihagyhatatlannak tűnő ajánlatot, de nem élnék vele.. - feleltem-.. amúgy tegnap gondolhattam volna, hogy valami nincs rendben az egészségeddel. 
-Ezt hogy érted? 
-Hmm nem is tudom...Ahh meg is van..reggel visszaadtad a telefonomat. Ez annak a jele, hogy már akkor sem stimmelt valami veled. - vágtam vissza még legelső cukkolására.
-Hahaha valaki ma nagyon vicces kedvében van.
Erre csak kinyújtottam a nyelvemet és elkísértem a bejáratig. 
-Sung...- fordult meg hirtelen, amitől körülbelül 2 centi távolság állt be ajkaink  közt. Ez a közelség már tényleg mindennek a teteje volt. Lábaim elgyengültek és éreztem, hogy nem tartanak sokáig stabilan.
-T-tessék? - nyögtem ki végül. 
Ebben a pillanatban felemelte kezét és az arcomhoz simította miközben egy kósza tincset tűrt a fülem mögé. Én csak meredten bámultam rá. Elakadt a lélegzetem is, annyira megrészegített az érintése. De magamban akkor is tudtam, hogy nem szabad elgyengülnöm. 
-Ki nyögöd már végre, hogy mit akarsz mondani? - kérdeztem kicsit magabiztosabban, ezzel is leplezve a zavaromat. 
-De kis harcias lett valaki? ! 
-Nem vagyok harcias, csak türelmetlen.
-Ohh bocsánat felség, rosszul fogalmaztam. Amúgy nincsen több mondani valóm. 
-Akkor...viszlát! - parancsoltam ki.
-Értem..- sóhajtott egy nagyot- később látlak Sungom. 
-Micsoda? És amúgy is ki mondta, hogy a Sungod vagyok, bunkókám. - értetlenkedtem. 
-Te az én Sungom vagy! Ez így fair. Főleg ha én a TE bunkókád vagyok.- vágott vissza szemtelenül. Homlokomra csaptam, hogy hogyan mondhattam neki ekkora hülyeséget. Ő pedig ezen is csak rendületlenül nevetni tudott.
Innentől nem mertem a szemébe nézni és úgy mutogattam neki az ajtó felé, hogy most már tényleg menjen el. Úgy látszik fogta a jeleimet és a következő percben már bent sem volt. Amint meghallottam az ajtó csapódását, rögtön kifújtam a levegőt, úgy mintha most bukkantam volna fel a víz felszíne alól egy több percig tartó alámerülés után. A szívem is úgy vert, mintha kiakarna esni helyéről. A forróságom némileg csillapodott, de nem múlt el maradéktalanul.
-Mi a fene történik velem? - próbáltam magyarázatot találni a reakcióimra. Talán én is elkaptam Ji Hoontól ezt a fajta betegséget? Az nem lehet. Ez valami más. És ez nem fájdalommal jár, sőt inkább egy kellemes, magával ragadó érzés, ami alig várja, hogy a felszínre törjön. De hogyan csalogathatnám elő?  Ezen még gondolkodnom kell, de nem most. Ránéztem az órámra. 
-Jézusom!  Már fél 7 van? - tettem kezemet a fejemre és azonnal sprintbe kezdtem a fürdő felé, hogy rendbe tegyem magam. Amint végeztem felkaptam a kistáskámat, a telefonom és a kulcsomat, majd gyors léptekkel siettem a buszmegállóba. Eközben végig az órámat bámultam,hogy hány percem van még beérni. A busz is késett, de mikor megérkezett a kávézó elé, mint akit puskából lőttek ki, úgy futottam be oda. 
-7 óra 1 perc, nem is rossz. - dicsértem magam. Ahhoz képest, hogy máskor egy másfél óra az út. 
Előkészítettem mindent a nyitáshoz, ugyanis ma megint én voltam a soros. Su Bin kivett egy teljes hetet még a múltkor és ebből van még neki olyan 2 nap hátra. Egyedül voltam. 8 után kezdődött el az igazi munka. Az emberek ilyen tájt mennek dolgozni ,ezért nagyon sokan járnak ide valami kis finomságért, vagy csak szimplán kávézni. Az egyik ilyen vendégem, megvallom meglepett látogatásával. 
-Jung Hee, szia! - köszöntöttem kedvesen. Láttam, hogy nagyon jó kedvében van és ennek tanújelét is adta.
-Hello Sung. Hogy vagy? Tudom, kicsit régen találkoztunk, de akkor legalább nagyon jól éreztük magunkat legalábbis én így vagyok vele. - hadarta, én pedig csak egyetértően bólogattam. 
-Arra gondoltam, hogyha nem kapsz mérgezést a sok koffeintől, elmehetnénk együtt valahová. Mit gondolsz? 
Huhh ,nagyon édes vagy, ezt gondolom! !- mondta egy belső hang,amit nem engedtem érvényesülni. 
-Akkor ma csak mértékkel fogyasztom a kávét,éppen csak annyira ,hogy ébren tartson, amíg nem találkozunk. - mosolyogtam rá.
-Ohh ekkora áldozatot hozol értem?  Ezek szerint nem egy jelentéktelen senki vagyok a szemedben.. - az utolsó tagmondatát olyan halkan mondta,hogy alig értettem, de így is kihallottam. 
-Ki mondta, hogy jelentéktelen vagy? - csúszott ki a számon ez a kérdés.
-Áhh senki csak...- nem tudta befejezni, mert valaki már vagy fél perce a fánkját követelte tőlem. 
-Bocsáss meg Jung Hee.- fordultam felé mielőtt ott hagytam volna. 
-Semmi gond, de most mennem kell. Akkor majd délután még jövök. - biccentette félre fejét, aztán elsétált. 
-Tudom, hogy a mai fiatalok milyen szerelmesek, de azért kérem figyeljen jobban a munkájára! - oktatott ki a méltatlankodó vendég. 
-Ő csak a barátom, semmi több. - magyarázkodtam, bár nem is tudom miért. 
-És ezt a fiatalember is tudja?  Mert nem hinném. - fogta a fánkját és elodalgott az üzletből.
-Jung Hee is biztos úgy néz rám! - kiáltottam még utána és ezzel próbáltam magamat is meggyőzni. Bár ha jobban bele gondolok...áhhh nem- nem, ez biztos nincs így! 
Miért jön ennyi fiú a képbe? Ott volt először Hyun Woo, aztán az az idióta Ji Hoon, most meg Jung Hee. Mindhármuk nagyon jóképű, de akkor sem egyformák.  Hyun Woo olyan kedves,barátságos, előzékeny. Majd hogy nem tökéletes ellentéte Ji Hoonnak, aki sokkal magabiztosabb, tüzesebb és van valami olyan bűvköre, amiből nem tudok szabadulni. És itt van Jung Hee. Ő az előző két srác ötvözete. Megvan benne Hyun Woo odaadó figyelmessége és Ji Hoon higgadtsága. Teljesen össze meg vissza vagyok tőlük.  Mondjuk nem hinném, hogy mindegyikőjüknek bejönnék úgy.  Akkor felesleges is ezen törni a fejem. Kiszolgáltam a kuncsaftokat és alig vártam, hogy végre záróra legyen.