2015. január 20., kedd

5.fejezet



Annyong!:) Hát úgy gondoltam most egy kicsit rákapcsolok a nagy késés miatt ,így hát elhoztam a legújabb fejezetet is.:D Nem tudom ,hogy milyen lett ,de azt igen ,hogy eléggé hosszúra sikeredett. Azért csak nyugodtan olvasgassátok és további szép napot nektek!

∾Jae Min∾






Na igen ,ebben a pillanatban rengeteg minden futott végig az agyamon. Vagy megállok és kiderítem ,hogy tényleg az a személy szólt hozzám ,akivel a legkevésbé szeretnék összefutni, vagy továbbhaladok és figyelmen kívül hagyom. Körülbelül 1 percig tartó töprengés után győzött a kíváncsiságom és lassan megfordultam ,hogy szembenézhessek az illetővel. Azonban kellemes csalódás ért ,mivel nem más állt mögöttem ,mint drágalátos szomszédom ,Jung Hee. Nagy kő esett le a szívemről ,bár a hangja nem éppen olyan „junghees” volt és ez nagyon is megtévesztett. Rámosolyogtam ,amit ő is viszonzott ,majd közelebb lépett hozzám. Megállt előttem és néhány pillanat erejéig elmerültem azokban a csokoládé barna szemekben.

-Szia Sung Min! Mi újság? Csak nem menni készülsz valahová? – kíváncsiskodott.

Miután végre sikerült kiesnem a transzból ,amit szemei csillogása okozott ,megpróbáltam értelmesen válaszolni az imént elhangzottakra.

-Jung Hee ,szia! De ,igen éppen elmenőben vagyok. Tudod ma szabadnapom van és arra gondoltam itt az ideje jobban szemügyre venni ezt a szép várost.

-Ez nagyon jól hangzik. Nem bánod ha mi is csatlakozunk…? - hajtotta le fejét ,mint egy szégyenlős kisfiú.

Az igazat megvallva meglepett a kérdése ,de valójában nekem sem volt kedvem egyedül lófrálni ebben a hatalmas turista paradicsomban ,így rábólintottam az ajánlatára. Nem tudom miért ,de nagyon is örült annak ,hogy beleegyeztem ebbe a kis közös kirándulásba. Olyannyira ,hogy a pillanat hevében még magához is vont egy ölelésre. A szemem majd kiugrott a helyéről ,ahogy a szívem is. Pár másodperc és meg is tört a varázs. Elhúzódott tőlem és látszott rajta ,hogy eléggé zavarban van. Jobb kezével tarkóját simogatta és közben hebegett-habogott valamit ,amit egyáltalán nem értettem.

-Ööö ,az előbb mintha azt említetted volna ,hogy mi . Tehát nem csak te jössz? – érdeklődtem ,hiszen ez legalább oldja egy kicsit a légkört és amúgy is kíváncsi voltam ,hogy nem csak valami nyelvbotlás volt-e a részéről.

-Igen ,mert a haverom egy kicsit kivan most valami csaj miatt vagy mit tudjam és arra gondoltam ,jót tenne neki egy kis szórakozás, mit szólsz?

-Én benne vagyok. Én is örülnék ha ilyen barátaim lennének ,akik így gondoskodnak rólam ezekben az időkben is. – jelentettem ki ,mielőtt alaposabban átgondolhattam volna. Ő viszont csak elmosolyodott és visszakanyarodott az előző témához.

-Köszönöm. Hát ,akkor megyek és szólok is neki. Lent találkozunk. – megütögette gyengéden a vállamat és már el is tűnt a folyosó végén levő szobában.

Elindultam lefelé a lépcsőn ,de közben furcsa gondolatok leptek el. Miért gondoltam vajon azt ,hogy Ji Hoon szólt utánam? Jézusom ,most már tényleg kezdek bedilizni ettől a seggfejtől. Kifújtam szép lassan a levegőt és próbáltam kizárni Ji Hoon teljes lényét az elmémből. Lent nem is kellett sokat várnom Jung Hee-ra. Futva szaladt oda hozzám ,ám egyedül.

-Bocsi Sung ,de úgy néz ki ,hogy csak én tartok veled ,mert drágalátos barátom szíve olyannyira összetört ,hogy még mindig a darabjai összekapkodásával küszködik. Más szavakkal nincs hangulata semmihez. – sóhajtozott.

-Értem ,azért megismertem volna ezt a bizonyos „havert” ,de szerintem mi ketten is jól elleszünk. – villantottam rá a legtermészetesebb mosolyomat. Abban a pillanatban azonban rákellett jönnöm ,hogy nagy hiba volt ,mivel ugyanezt a gesztust ő is viszonozta ,amitől én teljesen kikészültem. Olyan édesen csinálja. Na jó ,ébresztő! Koncentráljunk inkább arra ,ami most következik.

-És hol szeretnéd kezdeni? – érdeklődött az úti cél iránt ,ami nekem sajnos nem volt.

-Huuh ,hát őszintén szólva ezen még nem is gondolkodtam…

-Akkor tudod mit ,induljunk csak spontán valamerre. Hátha ráakadunk valami érdekes dologra.

-Tetszik az észjárásod Jung Hee. Úgy látom vetélytársam akadt ezen a téren. – kötekedtem vele. Elnevette magát .

-Hohóó ,micsoda EGO kérem szépen!! De ne aggódj ,nem kell tőlem tartanod…még.

Az utolsó szócska kissé elbizonytalanított ,de nem adtam fel egykönnyen. Amikor már szóra nyitottam volna a számat ,hirtelen megfogta a kezemet és úgy húzott maga után. Éreztem ,hogy nagyon meleg lett és mintha ezer pici pillangó röpködne a  gyomromban. A keze olyan puha volt ,hogy az enyém szinte beleolvadt. Az érzés ,ami most a hatalmába kerített különleges volt. Egyszer már átéltem ilyet valaki mással ,de talán azt jobb lenne elfelejteni. És tessék! Ji Hoon most is itt van ,amikor eldöntöttem ,hogy nem gondolok rá többet. Bárcsak ilyen egyszerű lenne minden, Csak kimondanánk ,hogy mit akarunk és az teljesülne is. A valóságban viszont nem ez a helyzet. Nem tudjuk befolyásolni az érzéseinket és nem is parancsolhatunk nekik. Az ész és a szív között nagyon nagy a szakadék és csak az áll rajtunk ,hogy melyikre hallgatunk. Ezekkel a gondolatokkal voltam elfoglalva ,miközben Jung Hee szorosan vont maga után Szöul kisutcáin és egy percre sem hagyta abba a csevegést. Hogy lehetek olyan dög ,hogy nem is figyelek rá és jobban lekötnek az érzéseimről alkotott képeim ,mint ez az oltári aranyos és rendes fiú ,aki feláldozta ezt a napját csak ,hogy velem tölthesse. Ettől a ponttól kezdve mindent megtettem azért ,hogy teljes figyelmemet neki szenteljem. A nap folyamán több helyen is jártunk és majdnem minden híres épületet vagy látványosságot megtudtunk nézni. Azért voltak kivételek és ezek közé tartozott az a két bizonyos hely is ,amit mindenképpen megakartam tekinteni az ideköltözésem előtt. Az egyik a Banpo híd és ezt legfőképp este érdemes megtekinteni ,amikor a zuhogó víztömeg rengeteg gyönyörű színes fényben csobog lefelé. Annyira szép lehet ,de nem akartam fárasztani útitársamat. Már látszott rajta ,hogy így is eléggé elfáradt az egész napos járkálásba. Visszatérve ,a másik helyre ,amit szintén nagy örömmel láttam volna- és talán a legjobban- a Seoul Tower. Bár ez a hely inkább romantikus pároknak tenné szebbé az életét ,én mégis szerettem volna elmenni oda. De talán jobb is ,hogy így alakultak a dolgok ,hiszen oda mégis csak jobb lenne azzal a személlyel ellátogatni ,akivel érdemes. Ezt nem úgy értem ,hogy Jung Hee nem méltó erre a posztra ,de jelenleg így van. Az ,hogy a jövőben ,hogyan alakul az én szerelmi életem ,még nem tudom. Ez a hely viszont addig tabu lesz a számomra ,míg el nem jön életem szőke hercege (vagy barnája). Már késő este lehetett ,amikor úgy döntöttünk megiszunk még gyorsan valamit mielőtt haza indulunk.

-Nagyon jól éreztem ma magam veled Sung. – bökte ki miközben ittuk a kis sojunkat.

-Én is ugyanígy vagyok. –feleltem. Megpróbáltunk nem túlságosan lerészegedni ,hiszen az nem lenne túl jó zárása ennek a napnak. Jung Hee ekkor rám nézett és felemelte a kezében levő poharat.

-Hát akkor igyunk egy nagyszerű barátság kezdetére ,ami remélem több is…- itt azonban elharapta a mondatot és gyorsan korrigálni próbálta magát- …vagyis örökké fog tartani. – vakargatta tarkóját zavarában. Ez a természet kis gesztus mindig jelen volt ,amikor kínosan érezte magát ,de ettől számomra csak még aranyosabbá vált. Furcsa volt viszont ,hogy a nap folyamán nem ez az első alkalom ,hogy ez megtörténik. A velem szemben ülő srác ,igaz ,hogy néha nagyon bolondos és vicces ,de a legtöbbször inkább az a komoly ,magabiztos fajta. Ezért meglepő a mai viselkedése. Jobbnak láttam nem fenn akadni ezen a dolgon és ignorálni zavarát.

-Cheer!

-Cheer! –nyújtottam én is felé az italt és koccintottunk.

Még iszogattunk egy kicsit ,aztán elindultunk haza. Látszott rajta ,hogy egy kicsit becsiccsentett és így a bérház lépcsőjén rám hárult a feladat ,hogy felsegítsem a szobájáig. Karját vállamra dobtam és megpróbáltam felemelni. Feje a nyakamba lógott és éreztem ,ahogy lehelete csiklandozza ezt az érzékeny területemet. Ránéztem és észrevettem ,hogy szinte már alszik ,nem is volt fent. Szegény ,nagyon kiütötte magát. Nagy nehezen sikerült felcipelnem az ajtajáig és valahogy muszáj volt be is vinnem. A kulcsát viszont nem találtam és fogalmam sem volt ,hogy hova tehette. Pont mikor elkezdtem volna a nagy kutakodást ,zajt hallottam odabentről.

-Ahh tényleg ,hiszen nem is ő lakik  itt ,hanem a barátja. – esett le a tantusz.- Ma mesélte ,hogy csak ő lakik itt átmenetileg  és nem fordítva. Akkor a kulcsokra nincs is szükségem ,elég ha bekopogok.

Így is tettem.

-Megyek már! – jött pár perc múlva a válasz bentről.

Mikor kinyílt az ajtó ,még esélyem sem volt ránézni ,hogy ki áll előttem. A cél az volt ,hogy Jung Hee-t minél hamarabb ledobjam valamelyik ágyra vagy akármire. Úgyhogy amilyen gyorsan csak tudtam ,berohantam a hátamon levő fiúval és amint megpillantottam az első kanapét ,azzal a lendülettel le is fektettem rá alvó kis barátomat. Olyan békésen aludt ,hogy elnéztem volna még pár percig ,de erre nem nagyon volt lehetőségem ,hiszen nem csak mi ketten voltunk a szobában. Amikor erre rájöttem ,gyorsan felálltam ,hogy bemutatkozzak.

-Ohh bocsánata a nev…Ji Hoon? – döbbentem le ,amint felismertem.  A váratlan felismeréssel járó meglepettség azonban az ő részéről elmaradt és  a túlságosan is gyanús nyugalom  vette át a helyét. Összefonta maga előtt karjait és gúnyos mosollyal fordult felém.

-Na ,most megint azt mondod  ,hogy én vagyok az aki követ?

-Miért ,nem egyértelmű? – lettem egy kicsit magabiztosabb.

-Tchh ,még mindig nagy az önbizalmad – hitetlenkedett. 

-Az egészséges önbizalom jót tesz! –vágtam vissza. Sosem szerettem ha nem az enyém az utolsó szó ,főleg nem egy ilyen bunkó ellen.

-Ha te mondod..! Egyébként mit csináltatok ,hogy így kiütötte magát? – biccentett a szuszogó srác felé.

-Semmi különöset…- vontam vállat- de most jobb lesz ,ha elmegyek.

Megkerültem őt és már az ajtókilincsnél jártam ,amikor utánam szólt.

-Várj! A múltkori… nem akartam semmi rosszat…

-Nekem nem úgy tűnt Ji Hoon. – szóltam közbe.

-Akár hiszed akár nem ,tényleg nem voltak rossza szándékaim. –hajtotta le a fejét. Erre már nem volt erőm reagálni ,így jobbnak láttam elhúzni onnan a csíkot. Még azt sem kérdeztem meg ,hogy miért van egyáltalán itt, de ebben a percben csak arra vágytam ,hogy ne legyek a közelében. Átrohantam a szobámba és bezártam magam mögött az ajtót.

-Ilyen nincs!! Miért mindig velem történik ilyesmi? –fakadtam ki. 

*
Mire valahogyan sikerült lenyugodnom ,már majdnem éjfél volt ,de az álom elkerült. Ez a nyugtalanság arra késztetett ,hogy most azonnal lemenjek a parkba egy kicsit kiszellőztetni a fejemet. Leültem egy padra és mindent megtettem ,hogy egy kicsit józanul végig tudjam gondolni a dolgokat. Az idő nagyon kellemes volt és éreztem ,hogy sokkal nyugodtabb vagyok. Ezt a békés csendet csak a hasam hirtelen korgása törte meg.

-Aissh ,nem is tudtam  még vacsorázni sem!- így hát elhatároztam ,hogy elmegyek a sarki kifőzdébe ,ami közvetlen az albérlet mellett van. Amint beléptem ,rögtön megcsapott a rámen semmivel sem összetéveszthető illata. A pultnál odaköszöntem Lee bácsinak ,akivel nem ez az első találkozásunk. Sokat jártam ide és minden egyes alkalommal egyre szorosabbá vált a kapcsolatom vele és a feleségével ,Ming nénivel is. Lee bácsi szinte olyan volt ,mint az előző szomszédom ,Jong ahjussi ,mert ő is minden egyes alkalmat kihasznált arra ,hogy ellőjön valamiféle viccet. Nagyon rendes ember volt ő és Ming néni is. Gyorsan kértem egy jó nagy adag szószos tésztát és helyet foglaltam szokásos helyemen az ablaknál. Annyira elmerültem az előttem levő étel íz világában , hogy amint felemeltem a fejem a tálból ,megláttam az ajtóban egy szellemet. Egy szellemet ,aki úgy látszik még ilyenkor sem hagy nyugton.

-Nasizunk? – lépett hozzám a szellem ,amint megpillantott.

-Áhh szóval mégsem szellem…- mormogtam magamban.

-Mi-milyen szellem? –nézett rám teljesen értetlenül.

-Nem érdekes és amúgy is semmi közöd hozzá ,hogy éppen mit csinálok .- feleltem  flegmán.

-Jól van na ,nem kell már rögtön nekem esni ,én csak kérdeztem. –emelte maga elé védekezően kezeit.

Erre csak egy szemforgatás volt a reakcióm és már le is ült velem szembe.

-És te ,mi járatban vagy? Talán te is „megéheztél”? – macskakörmöztem a levegőbe és megpróbáltam a legközönyösebb arcomat vágni.

-Képzeld ,nem. Láttam ,amikor kijöttél és ,ahogy te szoktad mondani, követtelek. –válaszolta gúnyosan.

Ez most komoly volt? Hah ,megáll az eszem!

-Szóval ezek szerint bejövök neked? – szegeztem neki a kérdést ,hátha zavarba tudom hozni.

-Huuuha ,nem csak nagy az önbizalmad ,de még magabiztos is vagy…ez tetszik. De sajnos nem erről van szó ,tudod ,nem vagy az esetem .- válaszolta higgadtan. Ez persze nem az volt ,amit el akartam érni nála.

-Ohh bocsáss meg ,én vagyok a hülye! De ha tényleg úgy van ahogy mondod ,akkor miért is vagy itt velem? Gondolom még aludni sem tudsz ,annyira feldúltam a kis életedet.

-Ej-ej kicsit nagy a szád. Be kéne valahogy fogni.

Amint kimondta ezeket ,rögtön fel is állt és az asztal felett áthajolva közelebb hajolt az ajkaimhoz. Olyan gyorsan csinálta ,hogy alig volt időm reagálni az eseményekre ,de végül sikerült. Kezeimet mellkasának támasztottam és nagy erővel löktem el magamtól ,amitől vissza is huppant a székbe.

-Yá ,te normális vagy? –förmedtem rá. Még mindig nem hiszem el ,hogy majdnem megcsókolt.

-Most miért? Ne legyél már ilyen durci ,csak vicceltem. – majd egy önelégült mosoly kíséretében hátradőlt a székében.

-Nekem ez egy cseppet sem volt vicces!

-Nem kéne ennyire morcosnak lenned ,árt a szépségednek. Lazulj el ,hidd el ,hogy jobban fogod magad érezni.

-Minek ,hogy könnyebb dolgod legyen velem? – kérdeztem teljesen meggondolatlanul ,de abban a pillanatban nem is nagyon érdekelt ,hiszen ma már nem ez az első eset ,hogy ilyesmit teszek.

Az eddigi türelme úgy tűni ennél a pontnál fogyott el.

-Hmm…és már megint itt tartunk. Komolyan Sung én nem értelek meg téged. Miért nem tudunk mi ketten normálisan beszélgetni ,mint két jó barát? És..

-Szóval ezt szeretnéd? Rendben ,akkor kezdjünk mindent tisztalappal .Mit szólsz a holnaphoz? –vágtam szavába harciasan. Kikerekedett szemekkel mért végig és biztos voltam benne,hogy azon gondolkodik vajon hol lehet itt a csapda. Nem ismert eléggé ahhoz ,hogy tudja mi játszódik le bennem ,de ebben a helyzetben még én magam sem tudtam róla ,hogy mégis mi vitt rá egy ilyen ajánlat felvetésére.

-Legyen! –törte meg végül a kissé hosszúra nyúló csendet – Holnap reggel találkozunk!

Fogta magát és elsietett mellettem. Próbáltam utána kiabálni ,de hiába való volt. Már rég messze járt. Hogy értette ,hogy reggel találkozunk? Áh nem-nem ,én reggel úgyis dolgozni megyek ,szóval még esélyem sem lesz vele összefutni. Az viszont aggaszt ,hogy tudja hol dolgozom ,de csak nem olyan pofátlan , hogy ott zavarjon. Ismét milliónyi kérdés ,de semmi válasz. Ezekkel a gondolatokkal ballagtam vissza az albérletbe.



**


Másnap alig bírtam felkelni az ágyamból és ráadásul a gyomrom is nagyon fájt. Biztos a tegnapi kis „nasi est” miatt. Nem volt mit tenni a munka nem vár ,úgyhogy bevettem egy gyógyszert és elindultam a kávézóba. Su Bin ma sem dolgozott ,azt hiszem valami családi ügy lehet a dologban ,de nem mertem rákérdezni. Nme szeretnék kotnyeleskedni és ha elég érdemesnek tart rá ,egyszer úgyis elmondja magától a dolgokat. Nekiláttam hát egyedül kinyitni az üzletet. A nap nagyon lassan telt és vendégekből sem volt hiány. Néha kicsit elfogott az aggodalom ,hogy egyszer csak beállít Ji Hoon ,de ez szerencsére nem következett be. Helyette azonban jött valaki más.

-Hyun Woo! Na csak ,téged is lehet látni errefelé? – lepődtem meg rég nem látott barátom váratlan felbukkanásán.

-Szia Sung. Hát tudod sok dolgom volt az utóbbi időben és ezért nem tudtam gyakrabban meglátogatni ,ne haragudj! – felelte kicsit zavartan. Ez fel is tűnt nekem ,mert egyáltalán nem úgy viselkedett ,mint általában. Valami rossz dolog lehet a háttérben. A sejtésemet nem is hagytam szó nélkül.

-Minden rendben van? Valamiért nem tűnsz túl jó kedvűnek. –puhatolóztam.

-Áh mire gondolsz? Semmi baj sincs ,ne hülyéskedj! – erőszakolt magára egy kényszeredett művigyort ,ami csak még jobban megerősített abban ,hogy valamit eltitkol előlem. Pont ,mint Su Bin. Mi lelte ezeket? Most az egyszer nem faggattam tovább Hyun-t ,de akkor is kifogom deríteni ,hogy mi folyik itt. A továbbiakban ott maradt velem ,elbeszélgettünk és kávézgattunk. Egy kicsit felengedett a feszültségéből és sokkal felszabadultabbá vált. Örültem neki ,hogy sikerült kihoznom a mély szomorúságból . Úgy tűnik nem csak nekem vannak problémáim. Délután 2 körül döntött úgy ,hogy nem rabolja tovább az időmet és visszatér a munkájához ,ami csak annyiból állt ,hogy néhány levelet kellett kihordania. Ez is amolyan ,nyári meló.

-Később lehet benézek még. –fordult felém.

-Rendben ,tudod ,hogy engem itt mindig megtalálsz. –kacsintottam rá. Dobott még felém egy bíztató mosolyt ,majd elment.

Szegény Hyun. Vajon mi törhette ennyire le?

-Hello! Kaphatnék egy cappuccinot? –szólt egy hang a hátam mögül.

-Már vártam ,hogy vajon mikor dugod ide a képed ,Ji Hoon. –fordultam felé és egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat.

-Ennyire hiányoztam?

-Elfelejtetted a tegnapi ígéretedet? „Holnap reggel találkozunk”. –próbáltam imitálni mély hangját- és mivel már a reggel elmúlt ,ezért gondoltam ,hogy talán később befutsz.

-Woow... komolyan te jobban ismersz mint kellene. Tényleg nem emlékeztam erre.

-Hát akkor magadra vess ,te amnéziás barom! – förmedtem rá kissé megbántódva. De miért? Inkább nem is vettem figyelembe és hozzáláttam az általa rendelt cappuccino elkészítéséhez.

-Most megsértődtél?

-Miért kellet volna megsértődnöm? –tettem a hülyét.

-Tudod mit, felejtsük el! Mesélj inkább ,milyen napod volt azonkívül ,hogy vártál rám?

-Hmm lássuk csak ,itt volt a barátom ,így a nap javarészét vele töltöttem…amúgy más nem nagyon történt. –feleltem.

Észrevettem ,hogy kicsit elfehéredett a „barátom” kifejezés hallatán és tudtam is ,hogy totálisan félreérti. Alig vártam a következő kérdését ,ami nagy valószínűséggel a „Van barátod?” lesz. Ehelyett azonban csak fapofával lehajolt és elkezdte kortyolgatni az előtte levő forró italt. Zavart ,hogy nem kérdez semmit ,de nem is firtattam tovább.

-Mit csinálsz ma?- szólalt meg néhány kortyot követően.

-Bezárok és hazamegyek. Miért? Haza akarsz kísérni? Vagy követni inkább?

-Van egy jobb ötletem. Ha végeztél eléd jövök. Ja és kösz a cappuccinot. – majd egy szó nélkül elhagyta a kávézót.

-Tchh..mit képzel ez? Hogy mindig azt teszem amit mond? Hát nem! –mérgelődtem magamban ,majd visszatértem a munkámhoz. 4 körül végeztem is és bezártam. A nap még mindig olyan üdítően és ragyogóan sütött ,mint reggel. Ezt a gyönyörű idilli összképet csak egy felém közeledő alak zavarta meg.

-Na látom időben jöttem. –sétált felém Ji Hoon.

Tényleg eljött ,pedig azt hittem csak viccnek szánta vagy elfelejti ,mint általában mindent.

-Sajnos. –húztam a számat.

-Héé ,hiszen tegnap megbeszéltük ,hogy elölről kezdünk mindent ,nem emlékszel?

-Hah ,és még te mondtad ,hogy nem emlékszel semmire a tegnapi napból ,te kis hazudós.

Erre csak zavartan megvakarta a tarkóját és közelebb lépett hozzám.

-Azért én sem vagyok amnéziás ,ahogy te említetted ma.

-Jól van na…És mit szeretnél csinálni az „újrakezdés” napján? –kérdeztem játékosan.

-Elmehetnénk a vidámparkba.

-Miért pont oda?

-Nem szeretnél? Pedig a lányok szeretik az ilyen helyeket…- mormolta az orra alatt ,de én még így is elcsíptem ezt az apró részt és akarva akaratlanul is elmosolyodtam.

-Nekem megfelel ,indulhatunk is. –feleltem miközben könyökömet az oldallába vágtam gyengéden. Ő elnevette magát ,majd megragadta kezemet és ujjainkat összekulcsolva iramodott meg előttem.

-Nos ,mivel igent mondtál ,jobb ha tudod ,hogy most már nem menekülsz tőlem. – szólalt meg egy idő után hátra sem nézve. Nem tudtam kivenni ,hogy ez most fenyegetés vagy ígéret? Vagy netán mind a kettő? Ji Hoon olyan kiszámíthatatlan srác volt. Az ember első benyomása talán az lehet róla ,hogy egy flegma ,öntelt, bunkó…- na jó nem ragozom tovább- fiú. A lányok mindebből egy fikarcnyit sem vesznek észre ,hiszen a külseje teljesen elveszi az eszüket és buta liba módjára szedegetik a fiú által elhullajtott apró remény morzsáit. Én úgy éreztem egyik oldalra sem tudom elképzelni magam. Be kell ,hogy valljam az elején tényleg egy kiállhatatlan tuskóként viselkedett ,de ugyanakkor a külseje valóban lenyűgöző ,ha lehet ilyet mondani egy fiúra. Ma még az is zavart ,hogy eljött hozzám és egész nap idegesített már csak a gondolat is ,hogy újra látnom kell őt. A tény ,hogy találkozni akart velem csak azt erősítette meg bennem ,hogy nem akar semmi mást mint ágyba vinni. Az ilyenekből csak ezt nézi ki az ember. De most ,ahogy így ketten sétáltunk és ,ahogy fogta a kezem… váratlan és megmagyarázhatatlan érzéseket ébresztett bennem. Az utcán rengeteg lány meresztette ránk a szemét. Ji Hoon-ra olyan olvadozó tekintet ,míg rám egy amolyan „meghalsz” féle.


A vidámparkba érve kihúztam kezemet szorításából. Úgy éreztem ez nem helyes és nem is ismerem annyira nagyon ,ezzel a kézfogósdival pedig olyan ,mintha a barátnője lennék ,ami persze egyáltalán nincs így. Nem akartam a többi ,morzsát szedegető liba sorába állni ,ezért jobb megtartani a távolságot.

-Na ,mire szeretnél először felülni? –fordult felém.

-Háát nem is tudom. Mondd meg te ,hiszen mégis csak te rángattál el ide.

-Elrángatni? Ezt most komolyan gondoltad? Amikor megkérdeztem nem nagyon ellenkeztél. – fonta össze karjait és biccentett felém.

-A hullámvasútra. –sóhajtottam egyet. Tudtam ,hogy megfogott az előző kijelentésével és nem is volt semmi ürügyem rá.

Egy elégedett mosoly kíséretében újra megfogta a kezem és húzott maga után. Sok mindenre felültünk ,szinte az egész vidámpark által kínált szórakozási lehetőséget kihasználtuk. Az óriáskerék volt az utolsó állomás. Fentről láthattam a város gyönyörű fényeit. Annyira lenyűgöző volt és szemem sarkából észrevettem ,hogy Ji Hoon is nagyon élvezi. A legtetején egy kicsit megakadt a kerék és mi ketten fent ragadtunk. Egyikőnk sem pánikolt ,tudtuk ,hogy ez néha megesik. Csak ültünk egymás mellett szótlanul és tovább fürkésztük az elénk terülő látványt. Szinte meg is feledkeztem arról ,hogy nem vagyok egyedül ,amikor megéreztem valaki kezét az enyémen. Oldalra fordultam ,de a fiú nem nézett rám. Pár percig csak méregettem ,hogy vajon nem is veszi észre ,hogy mit csinál éppen vagy csak szándékosan nem mer rám nézni. Ekkor viszont ő is rám szegezte tekintetét. Nagyon melegem lett és éreztem ,hogy mindjárt elájulok ,de szerencsémre még időben elindult a kerék lefelé és a beáramló levegő erővel töltött fel a kábulatból. Ji Hoon elhúzta rólam kezét és nem is hozta szóba. Lent kiugrottam a kabinunkból és sietős léptekkel kerültem egyre távolabb tőle.  Ji Hoon utánam rohant és karomnál fogva fordított meg ,hogy vele szembe találjam magam.

-Sung Min…én…- préselte ki magából a szavakat ,de nem akartam hallani.

-Hé nézd ,ott egy fagyi árus! vegyünk egyet ,jó? Nagyon meleg van ma. – tereltem arra. Nem szólt semmit ,csak egyetértően bólogatott ,aztán már ott is álltunk az ínycsiklandó fagylalt választék előtt. Vettünk fejenként két-két gombócot és leültünk egy padra ,ami az egyik hatalmas bokor mögött húzódott. A feszültség egy idő után szinte tapintható volt és fogalmam sem volt ,hogy mivel lehetne oldani.

-Mi az ott? –kiáltott fel hirtelen a mellettem ülő srác és miután hátrafordultam ,hogy szemügyre vegyem felfedezése tárgyát ,rákellett ébrednem ,hogy nem is volt ott semmi érdekes. Visszafordultam hozzá ,de amit ebben a pillanatban éreztem az nem más volt ,mint egy jó nagy adag friss és hideg fagyi az arcomban. Megtette. Pedig nagyon nem kellett volna. Hallottam ,ahogy majd megszakad a nevetéstől. Dúlt bennem a bosszúvágy és azonnal ráförmedtem.

-Yá! Ezt még nagyon megbánod Park Ji Hoon!

Azzal el is kezdtem üldözőbe venni ,kezemben saját édességemmel és addig-addig kergettem míg végül megállt és bocsánatkérően felemelte a kezét.

-Jó ,rendben ,sajnálom…- itt hagyott egy kis szünetet- ,hogy nem nyomtam még több krémet az arcodba!!! Olyan viccesen nézel ki! –fogta hasát és már szinte a földre rogyott a röhögéstől. Elérkezett az én időm.

-Értem ,szerintem is nagyon viccesen festek. –kacarásztam. Erre felvette a komoly arckifejezést és már nem is mulatott annyira ,mint két perce.

-T-tényleg? –nem is vagy mérges? –nézett rám elkerekedett szemekkel.

-DEHOGYNEM!! –majd olyan erősen ahogy csak tőlem tellett ,a képébe nyomtam a desszertem.

-Vissza a feladónak! –nyújtottam ki rá nyelvemet.

Számomra olyan mulatságos volt ez a kis revans ,de úgy látom csak nekem. Ő viszont szúrós szemekkel lépett hozzám közelebb.

-Ez nagyon nem volt szép. –mondta teljes komolysággal.

-Most komolyan beszélsz? Ez neked nem volt szép? Akkor mit mondjak én? Nézz rám ,csupa krém a fejem és amúgy is nem én kezdtem… - nem tudtam már tovább folytatni amit elkezdtem ,mert közelség túlságosan zavarba ejtő volt. Elhalkultam és már azt sem tudtam ,hogy mit is akartam mondani.

-Igen ,én kezdtem ,de még mindig nem tudom ,hogy mi lesz ennek a vége..

-Ho-honnan tudjam ,de légy szíves mássz ki a képemből mielőtt…

-Mielőtt?

Ebben a pillanatban nyelvével óvatosan végignyalt ajkán ,amitől egész testemben megborzongtam. Nem hittem volna ,hogy ilyen hatást is tud kiváltani belőlem. Két karjával odanyomott a falhoz és lehetőségem sem volt szabadulni. Az illata annyira finom volt ,hogy már-már megrészegített. Tekintetem először szemeire ,majd az ajkaira vándorolt. Láttam ,ahogy lehunyja szemeit ,majd egyre közelebb hajol hozzám. Már szinte csak 2 centire voltak ajkaim az ő puha párnáitól ,de nem tehettem meg. Gyorsan átbújtam karjai alatt és neki láttam letörölni az arcomon végigfolyó maszatot. Miután végeztem ,felé fordultam és megpróbáltam kedvesen neki is nyújtani egy zsebkendőt ,amit ő morcosan visszautasított. Már elkezdte volna pólójába törölni a képét ,de ezt nem engedhettem.

-Várj! Hogy lehetsz ilyen? Szerinted anyukád szeret mindennap mosni ,mert ha nem ,akkor ne is adj rá neki több okot. –azzal fogtam és nekiláttam a hideg finomság eltűntetéséhez Ji Hoon arcáról. Éreztem tekintetét az enyémen ,de nem szóltam semmit és próbáltam ignorálni.  Már majdnem végeztem és már csak egy pont volt rajta ,ami még mindig úszott a fagyiban ,az ajkai. Megremegett a kezem  ,mert annyira csábosak és annyira hívogatóak voltak ,hogy nagyon nagy önuralomra volt szükség ,ahhoz ,hogy ne tapadjak rá. Még mindig lyukat égetett szemeivel belém és ismét megpróbálta lecsökkenteni a kettőnk között levő távolságot. Itt már nem volt erőm ellenállni és késznek éreztem magam megadni ,de ekkor a hátunk mögött levő lovas istállónál az egyik paci hangos nyerítésbe kezdett ,ami miatt mindketten szétröppentünk.

-Öhmm készen is van. Most már mehetünk tovább. – kikerültem és elkezdtem sétálni valamerre. Hallottam lépteit a hátam mögött.

-Ja ,amúgy kösz az előbbit.

-Nincs mit. És most merre Mr. Mókamester? –próbáltam egy kicsit viccesre fogni a figurát. Úgy tűnik bevált ,mert szája sarka egy kicsit felfelé görbült.

-Vegyünk valami kis szuvenírt ennek a napnak az emlékére ,mit szólsz?

-Ez nem is rossz ötlet ,de biztos ,hogy emlékezni akarsz erre a napra?

-Ezt hogy érted? –ráncolta össze homlokát- Áhh már világos. Olyan nagyon jól érezted magad velem ,hogy biztos vagy benne  ,hogy nem ez volt az utolsó nap ,amit ezzel a gyönyörű pofival töltöttél. –mutatott körkörös mozdulatokkal arcára.

-Pffu..Irány a standhoz! –löktem meg magam előtt.

Találtunk is egy helyes kis kulcstartó párt és rögtön tudtuk ,hogy ezeket szeretnénk megvenni. Ki is fizettük és Ji Hoon felém nyújtotta az egyiket.

-Tessék ,ez lesz a tied mert ez lányosabb.

Tényleg az volt ,mert egy kicsit világosabb és masnisabb is ,mint Ji Hoon-é.

-Ez ellen semmi kifogásom sincs ,köszönöm. És nem csak ezt ,hanem az egész napot. Nagyon jól éreztem magam. –jelentettem ki magabiztosan. Ma már annyi félreérthető helyzetbe kerültem ,hogy nem is érdekelt volna ,ha ezt is annak tudja be.

-Én is ,pedig azt hittem ,hogy megint veszekedve válunk majd el egymástól.

-Hát ,ha neked úgy jobban tetszik ,megoldhatjuk. –húztam el a számat.

-Dehogyis ,nem úgy értettem. –hadakozott.

-Jó jó értem. Induljunk inkább ,mert már elég későre jár.

Útközben még elcsattant néhány vállon öklözés ,hangos kiabálás ,sértődés ,aztán mindig egy vicces kibékülés. Ezt szerettem a legjobban a vele töltött időben ,hogy sosem volt unalmas.

-Köszönöm még egyszer ,hogy hazakísértél. Hát akkor…- mosolyogtam rá ,majd hátat fordítva neki ,igyekeztem felmenni a lépcsőn. Azonban ő még mindig utánam jött.

-Ji Hoon..ööö köszi ,hogy eddig is eljöttél ,de innentől már menni fog egyedül is ,úgyhogy nyugodtan hazamehetsz. –győzködtem.

Gyanúsan elvigyorodott.

-De hát éppen azt csinálom. –és engem megelőzve ,felfutott előttem a lépcsőházban. Egy pillanatra megálltam ,de aztán én is igyekeztem utolérni. Mire felértem már nem volt sehol ,mintha a föld nyelte volna el.

-Ezt nem értem ,hová tűnhetett? –értetlenkedtem tarkómat simogatva.

-Csak nem engem keresel? –hangzott a kérdés ,csak azt tudnám ,hogy honnan.

-És ha igen? –próbáltam előcsalogatni.

-Hát akkor jobb ha előjövök…-és kifordult az enyém melletti szobából.

-Te meg mégis mi az ördögöt kerestél Jung Hee szobájában? Nem tudtad ,hogy a betörés illegális dolog? –bosszankodtam.

-Akkor ez most legális betörés volt ,mivel ez itt az én lakásom. –jelentette ki higgadtan.

Erre csak néztem egy nagyot.

-Az meg hogy lehet ,hiszen mondtam ,hogy ott Jung Hee la…- ekkor oszlott el a köd a szemem elől. Tehát ezért volt múltkor este is ott ,amikor hazavittem Jung Hee-t és valójában ő szólt utánam a folyosón is. Akkor nem is képzelődtem. Kikerekedett szemekkel mértem végig ,ezek szerint a szomszédomat.

-Na ,leesett? Látom kicsit megilletődtél? –vigyorgott azzal a 1000 wattos mosolyával ,de ugyanakkor meg is torpant. Valószínűleg észrevette ,hogy most bizony ölni tudnék a szemeimmel.

Miért vagyok én mindig ilyen közel hozzád?- gondoltam.

-De mégis hogyan? Mióta? Magyarázd ezt most meg!

-Úgy látom  mégsem vág olyan gyorsan az agyad abban a csinos kis fejecskédben…- nézett rám elgondolkodóan ,aztán magfogott és behúzott magával az én szobám ajtaján. bent leültetett a kanapéra és ő is lehuppant mellém.

-Mielőtt mindet kitálalok ,megkell ,hogy mondjam ,milyen felelőtlen lakó vagy.

-Micsoda?? Mit mondtál az előbb? Ha azért vagy itt ,hogy sértegess akkor el is lehet innen húzni! –álltam fel és mutattam az ajtó felé.

Megragadta a derekamat és visszarángatott az ülőgarnitúrára.

-Nem sértésnek szántam ,de tényleg az vagy. Felelőtlen. - vont vállat.

-És tulajdonképpen miért is? –szorítottam össze magam előtt kezeimet.

-Nem furcsa ,hogy be tudtam ide jönni ,miközben én hamarabb értem fel ,mint te. Pedig nekem nincs is kulcsom ehhez a szobához.

Próbáltam kivenni a szavaiból ,hogy vajon mire akar kilyukadni.

-Basszus ,a kulcs! Nem zártam be az ajtót? –akadtam ki.

-Talált ,süllyedt. Mindegy ,később lesz időd marcangolni magadat ezért a hibáért is. És akkor most elmesélem neked a történetet ,elejétől a végéig ,hogy majd nyugodtan tudj aludni és tovább élni a mindennapjaidat ,anélkül ,hogy azon rágódnál ,vajon miért futunk mi mindig össze. –magyarázta ezt egy levegővételre.

-Tehát ,egy: a szomszédodban levő srác ,nem is a szomszédod. Kettő:az történetesen én lennék és három:remélem nagyon jó szomszédok leszünk drága Sungom! –vigyorodott el.

-Ennyi lenne az a nagy magyarázat? –értetlenkedtem.

-Miért ,ez nem elég? –nézett rám nagy bociszemekkel.

-Jó ,és hogy kerül a képbe Jung Hee? Miért őt látom itt minden nap?

-Ő a legjobb barátom. Nem említette ,hogy most itt ő a vendég? Neki van saját lakása ,csak kicsit messzebb innen ,ezért ,hogy ne kelljen mindig oda-vissza szaladgálnia ,felajánlottam ,hogy költözzön ide egy pár napra ,de ma már haza is ment. Miért ,talán érdekel vagy mi? –hitetlenkedve dőlt el a kanapén.

-Talán. –vágtam rá.

Kicsit megfeszültek arcvonásai ,de nem szólt egy szót sem.

-Hát ,akkor nagyon köszönöm ezt az igen gazdag magyarázatot! Jó éjt! –majd felálltam és kezeimet az ajtó irányába emelve próbáltam felhívni a figyelmét a távozásra.

Látszott rajta a meglepődöttség ,de csak fogta magát és elindultam az irányomba. Megállt előttem és lehajolt hozzám. A lehelete csiklandozta a nyakhajlatomat és egy kicsit a lábaim is elgyengültek.

-Remélem megismételjük még ezt a felejthetetlen napot Édesem! –aztán nyomott egy puszit a homlokomra és átment saját lakrészébe. Én még mindig ott álltam ,ledermedve. Mikor rátaláltam a hangomra már késő volt utána kiabálni ,elment. Odafutottam az ajtajához és három kopogás után bekiabáltam.

-Te bunkó! Nem ismétlek én meg veled semmit és különben is megmondtam már ,hogy ne szólíts így! –mérgelődtem ,de nem volt hajlandó kijönni.

-Csak a drágámat tiltottad meg ,úgyhogy 1-0 ide ,ÉDESEM! –az utolsó szót pedig direkt ki is hangsúlyozta.

Olyan dühös voltam ,hogy nem bírtam már visszavágni sem ,mert valószínűleg megint én jönnék ki belőle vesztesen. Visszacsörtettem a szobámba és meggyőződtem róla ,hogy biztosan be legyen zárva az ajtó. Levágtam magam az egyik székre a reggeliző pultnál és még pár percig bosszankodtam magamban.

-Hogy is dőlhettem be neki ,hiszen csak egy idióta paraszt. De akkor miért nem tudok rá úgy haragudni ,ahogyan azt megérdemli? Segíts Istenem!

Megérintettem a homlokomat ,ami még néhány perce találkozott az ajkaival. Valahogy úgy éreztem ,ezzel az egy mozdulatával ,minden haragomat elűzte. Nagyobb hatással volt rám ,mint azt reméltem. Ott ülve támadt bennem a felismerés ,hogy talán nem is utálom annyira ezt a srácot ,mint ahogy kellene. És talán többet is érzek iránta ,mint azt szabad lenne…