3.fejezet

Sziasztok! Hát elhoztam a következő részt is ,remélem tetszeni fog. Ha van bármilyen észrevételetek ,nyugodtan írjátok meg és akkor tudok változtatni a dolgokon.:) ♥ Köszönöm szépen!  ♥ Jó olvasást!♥

~Jae Min~ 

Olyan gyorsan mentem , ahogyan csak a lábam bírta , hogy végre ne lássam ezt a kiállhatatlan alakot. Nem utáltam , de különösképpen nem is nagyon kedveltem annyira , mint például Hyun Woo-t.  Már elég messze jártam a kolitól és ekkor eszembe jutott , hogy még a dobozért is el kell mennem. Így hát elindultam a park felé. Nehéz volt megjegyezni az irányokat ebben a hatalmas városban , de legalább a parkhoz visszataláltam , mert szerintem fordított helyzetben ugyanez már nem menne a kollégiumig. Amint odaértem, mindent elkezdtem alaposan átkutatni , mivel pontosan nem emlékeztem merre tette le Ji Hoon. Később azonban megtaláltam és pont ott volt , ahol a fiú hagyta. Megnéztem , hogy minden benne van –e és miután megállapítottam , hogy hiánytalan , hazavittem. Otthon kipakoltam belőle mindent. Ahogy elővettem anyukám régi képeit , előtörtek az emlékek. Volt még ott egy régi családi fotó is ,amit már vissza sem tettem , hanem beleillesztettem egy képkeretbe és kitettem a nappalim asztalára. Így legalább mindig láthatom őket. Elrendeztem a többi dolgot is és kimentem a konyhába készíteni magamnak valami harapnivalót. Az este kissé magányosan telt , ezért arra gondoltam áthívom Hyun Woo-t egy kis tévézgetésre. Elkezdtem kotorászni a zsebembe , de nem találtam meg. Átnéztem az összes helységet a lakásban , de sehol semmi. Kicsit megerőltető volt ide-oda rohangálni a telefonom után kutatva , főleg , hogy a lábam megsérült ma , ezért leültem egy kicsit pihenni. Ahogy elnéztem , eszembe jutott a mai nap  és , hogy mennyi minden történt velem.

-Basszus , nála van! Otthagytam a telefonom! – dühöngtem magamban , hogy hogyan lehetek ekkora idióta. Imádkoztam , hogy ne nézzen bele . Fejvesztve kaptam fel a kistáskámat és rohantam a park irányába... De onnan merre?

- Aishh Sung Min, hogy nem jegyezted meg az utat ? Ilyen egyszerűen nincs. – borzoltam hajamat idegességemben. Fel kellett adnom. Már így is elég sötét van és este nem tanácsos egyedül kóborolni, nem igaz? Haza mentem és lefürödtem.  Elhatároztam , hogy holnap reggel az lesz az első dolgom , hogy kiderítem merre is lakik az a bunkó. 

Korán reggel útnak indultam , de sajnos semmi nyomra nem bukkantam „drága megmentőm” otthonát illetőleg és délután még állásinterjúra is elkell mennem.

-Előbb a munka , aztán a többi! Sung , FIGHTING! –próbáltam lelket önteni magamba. Délután túllettem az interjún és sikeresen fel is vettek dolgozni. Az igazat megvallva nem is volt értelme ennek az egész interjúnak , hiszen csak egy kávézóba kerestek felszolgálót. Na de mindegy is , a lényeg , hogy most már van munkám és lesz egy kis pénzem , hogy eltudjam tartani magam. Az első munkanapom már másnap elkezdődött. Nagyon hangulatos kis hely volt. A falakon rengeteg kép és poszter lógott ,amelyek pont megfeleltek az üzlet számára. A főnököm szintén egy barátságos és türelmes férfi volt. Kaptam még magam mellé egy aranyos és szelíd szellemiségű munkatársnőt , Su Bin-t. Sülve-főve együtt voltunk és még munkán kívüli közös programokat is terveztünk. A bejáró vendégek is azonnal befogadtak , így nem is volt semmi gondom a beilleszkedéssel. Néha napján még Hyun Woo is eljött meglátogatni. Elbeszélgettünk és bemutattam neki Su Bin-t is ,akinek azt hiszem megtetszhetett legjobb barátom , ugyanis nagyon sokat kérdezősködött róla. Így teltek a napok és mire észbe kaptam már a nyár közepén jártunk.

Mint majdnem minden nap , ma is bent tevékenykedtem a kávézóban.

-Sung Min, kivinnéd ezt a rendelést ,ahhoz az asztalhoz? – nyomott a kezembe kolleganőm egy tálcát és mutatott az egyik asztalra.

- Persze. – feleltem és elindultam a vendég felé. Egy baseball sapka takarta el fejét és nagyon lazán üldögélt székén.

- Jó étvágyat! – tettem elé a rendelését , majd készültem tovább állni, amikor hirtelen elkapta karomat és visszarántott úgy , hogy lepattantam a mellette levő székre. Ledöbbentem ekkora pimaszság láttán, de még így sem tudtam ki is az, akinek mindjárt behúzok egyet. Aztán csak egy erős nevetést hallottam , majd levette a sapkáját az illető.

-Hyun Woo? Te meg mégis mit keresel itt? Nem azt mondtad , hogy éppen most költözöl el? – értetlenkedtem. Ő viszont csak felállt , mellém sétált és szorosan megölelt. Nem értettem , hogy mi lelte őt. Vállánál fogva eltoltam magamtól , hogy a szemébe tudjak nézni. Azonban mielőtt szólásra nyitottam volna számat , megszólalt.

- Sung , ideköltöztem a környékre! Most már többször tudunk találkozni, hát nem remek? – örvendezett.

- Ez tényleg csodálatos hír , de akkor sem úszod meg azt , hogy lerángattál a székre. – pöcköltem homlokon. Erre mindketten csak nevetni tudtunk. Még váltottunk pár szót , aztán közölte , hogy mennie kell.

- Ma ha végzel eléd jövök és hazakísérlek , kifogást pedig nem fogadok el! – jelentette ki határozottan , aztán sarkon fordult és elviharzott.

- Sung , van köztetek valami Hyun Woo-val ? –jött egy kérdés mögülem.

Hátra fordultam , hogy szembe nézhessek Su Bin gyanakvó tekintetével. Csak mosolyogni tudtam ezen a feltételezésen. Még hogy én és Hyun Woo? Ez nagyon jó vicc.

-Semmi ilyesmi , Su Bin ! Ő csak a legjobb haverom ennyi ,de ezt te is tudod. – adtam egy elég kielégítő választ.

- De vajon ez így van a másik oldalon is? – biggyesztette le ajkát . Láttam rajta , hogy ő valóban kedveli Hyun Woo-t és ezért meg is értem , hogy egy kicsit féltékeny. De nem tudtam tényleg , hogy mi járhat Hyun fejében , bár azért nem hiszem , hogy odalenne értem.

- Ne gondolj bele többet , mint amennyi! Biztos vagyok benne , hogy ő is így érez irántam. – füllentettem. Erre észre vettem , hogy kifújta az eddig bent tartott levegőt és egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el száját. A továbbiakban nem is hoztuk fel újra ezt a témát , hanem csak végeztük tovább a feladatunkat.

A nap végére bezártuk , majd elköszöntünk egymástól és mindketten elindultunk egymástól ellentétes irányba haza. Meg is feledkeztem Hyun Woo-ról , de úgy tűnik ő rólam nem. Ott várt egy padon ülve nem messze az üzlettől és amint megpillantott felém vette az irányt. Megállt előttem ,aztán megölelt a nap folyamán másodszor is.

-Hyun …ez egy kicsit… furcsa így. – mondtam zavaromban.

- Miért , nem ölelhetem meg a legjobb barátomat? – húzódott el kicsit.

- De de , csak… - haraptam el a mondat végét.

- Csak…? – faggatott tovább.

- Csak egyesek már azt hiszik , hogy te meg én…érted? –vallottam be végül , ami a szívemet nyomta.

Erre csak elmosolyodott , beleborzolt hajamba , majd ismét magához szorított.

-Miért ,ez olyan nagy baj ? – kérdezte újra.

Hogy mi? Őt ez egy cseppet sem izgatja? Jaj ugye nincs igaza Su Bin- nak és Hyun Woo nem szerelmes belém?!

-De hát ez nem is igaz és nem szeretném ha az emberek pletykálnának. –próbáltam határozottabban fellépni.

- Ahh már minden világos! Szóval pasid van és nem akarod , hogy félreértse. – feltételezte furcsán mély hanggal. Már nem volt benne az a szín ,mint két perccel ezelőtt.

- Nem ,dehogyis , nem erről van szó! Tudod mit, inkább hagyjuk ezt a témát! Mesélj valami másról! – tereltem el gondolatait mielőtt még valami mást hoz ki ebből az egészből. Hirtelen , mintha kicserélték volna. Karon ragadott és így gyalogoltunk tovább , miközben rengeteget mesélt , ami csak az eszébe jutott.  Addig sétáltunk , míg haza nem értünk.

- Próbáltalak hívni , de nem vetted fel a mobilod. Azt hittem már , hogy haragszol rám valamiért. – említette meg észrevételét.

- Nem , nyugi semmi ilyesmiről nincs szó, csak éppen…elvesztettem. Igen elvesztettem a telefonomat. – találtam ki gyorsan egy jó kis ürügyet, hiszen azt azért nem akartam neki elárulni , hogy egy tök idegen srácnál van ,akit azt sem tudom merre lakik. Azt a történetet majd talán később osztom meg vele.

-Ahh így már világos. De akkor vegyél egyet , mert különben nem tudlak majd zaklatni a hívásaimmal a közeljövőben.

- Hát akkor azért sem veszek. Mégis ki szereti ,ha zaklatják?

Mindketten jót szórakoztunk a másikon. Végül eljött a búcsú ideje és ezután én is besétáltam az albérletbe. A lakás iránti csodálatom még így egy hónap után sem lankadt. A szomszédom is egy nagyon kedves ,idős bácsika volt ,aki majdnem minden nap mesélt nekem valami viccet. Sokat nevettünk együtt és tudtam , hogy neki is szüksége van néha egy kis társaságra , mert elég magányos volt. Valamikor vittem neki egy kis sütit és néha ő is áthívott ebédre. Olyan jól főzött , majdnem olyan jól , mint otthon apa. Azonban tegnap közölte velem , hogy hamarosan elfog költözni, ugyanis az unokái felajánlottak neki egy szobát a vadonatúj lakásukban. Szomorú voltam , hogy elmegy , de ugyanakkor boldog is , hiszen végre nem lesz egyedül és azokkal lehet akiket a legjobban szeret. Ez a hír viszont azt jelentette , hogy megüresedett a velem szemközti lakás. Kíváncsi voltam , hogy vajon mennyi idő kell ahhoz , hogy valaki lecsapjon az üresen álló ingatlanra és az eredmény várakozáson felüli is volt. Másnap már jöttek is bepakolni. Mivel dolgoztam , nem sokat láttam legújabb szomszédomat , azonban egyik nap sikerült egy kicsit meglesnem. Magas , barna hajú fiú és mindig köszön mindenkinek az albérletben , tehát így ránézésre elég közvetlennek tűnt , szóval kíváncsian várom mi lesz itt.

Egyik este lesétáltam az előcsarnokba , hogy vegyek egy kávét az ottani automatából.

-Begyógyult már a lábad? – hallottam egy mély ,ismerős hangot a hátam mögül. Megfordultam és nem hittem a szememnek ,amikor megláttam Ji Hoon-t. Tágra nyílt szemekkel néztem rá és felmértem tetőtől talpig , hogy biztosan ő az. Láthatta rajtam a meglepettséget és ezt nem is hagyta szó nélkül.

- Ennyire nagy benyomást tettem volna legutóbb?

- Öhmm egyáltalán nem!

- Akkor miért csorog kifelé a kávéd?

Hmm ez egy jó kérdés, miért is? Lenéztem a kezemben levő forró italra és én is megállapítottam , hogy ez bizony csorog . Hogy mi van?

-Hogy lehetek ekkora béna…- morogtam magamban ,de úgy tűnik ez a kis belső bírálat nem csak bennem szólalt meg.

- Nyugi, valakinek annak is kell lennie. –nevetett fel gúnyosan.

- Tényleg ha már úgyis itt vagy , visszaadhatnád a telefonom. Amikor nálad voltam ott felejtettem. – húztam a számat érzelemmentesen.

- Persze, de nehogy azt hidd , hogy ingyen. – jelentette ki.

- Mi az , hogy nem ingyen? Ezt meg hogy érted? – néztem rá gyanakvóan. Tőle semmi jó nem származhat és már előre féltem ,hogy mit akarhat.

- Azt majd meglátod. De most ha megbocsátasz itt kell , hogy hagyjalak. –és már fordult is kifelé , de elkaptam a karját és visszahúztam.

- Ne szórakozz, add vissza a telefonomat! – jöttem ki a béketűrésből.

Rám mosolygott , majd kezemet levéve karjáról egyre közeledett felém. Én azonnal reagáltam és hátrálni kezdtem egészen addig ,amíg neki nem mentem valaminek. Ekkor egyik karját nekitámasztva a mögöttem lévő falnak a fülemhez hajolt.

-Szerintem nem kétséges , hogy kettőnk közül ki van nagyobb veszélyben. Ezért azt ajánlanám ,hogy maradj szépen csendben és várd , hogy milyen feladatot szabok ki rád a telefonért cserébe, rendben? –azzal elhajolt és kisétált az ajtón.

Úgy éreztem nem kapok levegőt. Mi a fene volt az? Nem teheti ezt velem , ez egyszerűen….áhhh…

-Megállj Park Ji Hoon ,bebizonyítom , hogy nem lehet velem csak úgy szórakozni! –tettem fogadalmat ott helyben, aztán magamhoz ragadtam még megmaradt kávémat és felsiettem a szobámba.