4.fejezet

Sziasztok! Igen ,sajnos most nagyon elhúztam a dolgokat és nem hoztam hamarabb ezt a részt . Mentségem csak annyi ,hogy itt a félév a suliban.:( De most ,hogy túl vagyok rajta ,sokkal jobban fogok ide koncentrálni! ♥Jó olvasást kívánok! ♥

∾Jae Min∾

Eltöprengtem az elmúlt néhány perc történésein. Nem számít ,hogy mivel próbálkozik ez a srác ,akkor sem fogom beadni a derekamat ,viszont a telefonomat sem hagyhatom a kezei között. De mégis mit kéne tennem? Nagy fejtörést okozott ennek a sürgős problémának megoldása és részben ez is hozzásegített ,ahhoz ,hogy egész este egy szemhunyásnyit se tudjak aludni.

Reggel ,amint betettem a lábam munkahelyemre ,szembetaláltam magam drága barátommal ,Hyun Woo személyében.

-Woow Sung Min , este milyen programod volt? Valami vad buli? És engem nem is hívtál? – rohant meg kérdéseivel ,majd egy durcás pofát vágott az utolsó után.  Csak pislogni tudtam ,de annyira kimerültnek éreztem magam ,hogy nem volt erőm a hosszas magyarázkodásra.

- Semmi különös… - vontam egyszerűen vállat.

-Áhhh tényleg? Pedig a szemed alatt húzódó ,kicsi fekete karikák nem erről árulkodnak…! – viccelődött miközben ujjaival végig simított az említett területen.

Gyorsan Sung Min ,kell egy jó kifogás! –sürgettem magam gondolatban.

-Ja… az? Az csak…azért van mert… mert este sokáig beszéltem a húgommal. –próbáltam valamit gyorsan kitalálni és reméltem ,hogy ez a kis kegyes hazugság elég lesz  ahhoz ,hogy leálljon a sok kérdéssel és faggatással. Sajnos ez a reményem is tovaszállt ,amint észre vettem rajta a „persze-és-én-ezt-most-be-is-veszem” pofát. Már vártam a következő ostromot ,azonban ez elmaradt. Csak vállat vont és nyomott egy apró puszit homlokomra.

- Így már minden világos…- sóhajtotta csalódottan ,majd elköszönt és nagy léptekkel kiviharzott az ajtón.

- Ez nem volt semmi. – fordult felém barátnőm a pult mögül. Engem is meglepett ez a viselkedés. Most komolyan nem értem ,hogy miért kell ilyen fejet vágnia Hyun Woo-nak? Mi rosszat tettem? Rendben ,nyugalom!

- Hagyjuk inkább! Kezdjük el a munkát! – szóltam oda Su Bin-nak és gyorsan magamra kapva munkaruhámat ,be is álltam végezni a dolgom. A későbbiekben mindent megtettem ,hogy eltereljem a gondolataimat a reggel történtekről. Részben sikerült is túltennem magam az egészen ,de azért néha-néha itt lebegett a szemeim előtt  Hyun arca. Fogalmam sincs ,mi volt rám ilyen nagy hatással ,hogy nem tudom kitörölni őt az elmémből. Nem akartam ,hogy kiüljön arcomra gondolataim tárgya ,hiszen ha ez megtörtént volna ,Su Bin biztosan észreveszi. Viszont neki főképp nem akartam tudomására hozni agyalásomat ,hiszen valahol sejtettem ,hogy ő többet érez barátom iránt ,mint barátság csak ezt még saját magának sem vallja be. Ebédszünetnél leültem az egyik asztalhoz ,hogy elfogyasszam a magammal hozott kis szendvicset. Ahogy majszoltam saját kreálmányomat ,felmerült bennem még egy kérdés a Hyun Woo probléma mellett. Erre sincsen válasz ,de akkor is járt az agyam ,hátha valami reális okot tudok találni erre is ,de nem.

- Vajon mit keresett Ji Hoon az albérletben? – gondolkodtam ,bármennyire is próbálkoztam ,egyszerűen nem találtam megoldást.

- És mi van ha csak véletlenül arra járt ,mert hívta a természet és nem akarta már egy fánál égetni magát ? Áhh nem ,mert ahogy elnézem őt biztos van olyan pofátlan ,hogy akár a Cheongdam-dong-on képes könnyíteni magán.

Jézusom már a gondolattól is kirázott a hideg ,de ettől függetlenül csak úgy özönlöttek a jobbnál jobb ötletek. Ebből a nagy merengésből ,hirtelen egy erős kéz térített vissza a valóságba. Felnéztem az illetőre és…

-Na neee!! –siránkoztam ,amint megpillantottam ,azt a személyt ,aki gondolataimat uralta. Ji Hoon úgy nézett rám azokkal a mélybarna szemeivel ,mintha valami őrültet látna.

- Neked is szia ,Édesem! – köszönt gúnyosan – nem tudom mi lehet az oka ,de valahogy mindig egymásba botlunk. Ugye milyen hihetetlen ,mintha  csak a sors keze lenne. –élcelődött.

- Vagy az ördögé…- húztam számat. Láttam ,ahogy arcvonásai megfeszülnek ,de nem szólt semmit.

- Vaagy…- és itt drámai szünetet hagytam- te követsz engem mindenhová. –céloztam rá mutatóujjammal. Miért is mondtam ki ezt? Aissh ,pedig ezt nem kellett volna! Most biztos azt gondolja ,hogy ennyire szemmel tartom a lépéseit velem szemben.

A továbbiakban rá sem akartam nézni ,csak lesütött szemekkel odébbállni. Áhh ,mit is képzeltem ,hiszen hogy is bírta volna ki ha nem ragadhatja meg ismét gyenge végtagomat ,ezzel is meggátolva ,hogy szép csendben elillanjak mellőle.

-Hova-hova ? Mi ez a nagy sietség ? –szegezte nekem kérdését.

- Képzeld Sherlock ,ha nem tűnt volna még eddig fel én itt dolgozom és már lejárt a szünetem ,úgyhogy ha megbocsátasz… - förmedtem rá.

- Te itt dolgozol? –lepődött meg.

- Ja ,hogy te ezt nem tudtad? Ohh kérlek bocsáss meg ,én vagyok a nagy balfék. Csak azt hittem ,hogy ez a kötény rajtam- toltam képébe - feltűnik ,de ezek szerint tévedtem. Hát akkor ki kell ,hogy ábrándítsalak ,de ez az igazság:ÉN-ITT-DOLGOZOM! – próbáltam egy fokkal magasabb hangot megütni ,annak érdekében ,hogy  megvilágosodjék kóbor lelke. Ezek után még mindig nem engedett szorításán ,csak egymást bámultuk míg keze mindvégig az enyémet tartotta. A pillanatot ebben az esetben drágalátos barátnőm törte meg azzal ,hogy felszólított dolgozói kötelességeimre. Hála Istennek ,hogy itt van ő nekem! Kirántottam kezemet Ji Hoon-éból és vissza sem nézve hátra siettem. Nem tudom pontosan megmondani ,hogy mikor ,de mire visszaértem a vendéglőbe ,a fiú már nem volt ott.

-Huhh… ez nagyon meleg volt. –adtam ki magamból az addig bent tartott ,kitörni készülő levegőt. Odaballagtam a pulthoz és töltöttem magamnak egy pohár vizet ,hátha akkor jobban lenyugszom. Ekkor odalépett mellém Su Bin ,kezeit mellkasa előtt összefűzve ,mindeközben szúrós pillantásokat lövelve irányomba.

-Cha Sung Min! Tényleg azt hitted ,hogy megúszhatod a magyarázkodást? Miért nem mesélted ,hogy már udvarlód is van? – kért számon. Ahogy a szavak elhagyták az ő száját ,abban a pillanatban az enyémet is elhagyta valami. A benne levő víztömeg.

- Jézusom Su Bin ,ne találj már ki ilyen hülyeségeket! Ő nem az udvarlóm ,sőt kifejezetten nem bírom a fejét. Elég kielégítő volt neked ez a válasz? –bosszankodtam. Igen ,ez a téma nagyon kényelmetlenül érintett ,még akkor is ,ha én magam tudtam ,hogy mi az igazság.

- Ha te mondod… - sóhajtotta legjobb barátnőm ,aztán elsétált.  Ugye nem hiszi azt ,hogy én meg az az idióta…együtt? Ettől a képtelenségtől rögtön rám tört a megállíthatatlan röhögő görcs. Az évszázad poénja volt ez számomra. Már a könnyeim is előbukkantak kínomban. Viszont egy idő után elszállt ez a nagy jókedvem. Hagytam inkább az egész napot ,hadd teljen gyorsan el. Nem voltak olyan sokan délután a kávézóban ,ezért nem is kellett sok időt elvesztegetnünk a takarítással.  Alig vártam ,hogy hamar végezzünk és hazamehessek. Elhatároztam ,hogy otthon veszek egy jó forró fürdőt és aztán bebújok a pihe-puha ágyikómba. De most vissza a valóságba.

Egyedül kellett bezárnom az üzletet ,mivel Su Bin-nak elkellett mennie korábban. Elrendeztem tehát mindent ,aztán bekulcsoltam az ajtókat és elindultam haza. Az utam azon a parkon át vezetett ,ahol először találkoztam Ji Hoon-nal. Pont ott sétálgattam ,amikor ismét a gondolataimba fészkelte magát  ma már nem is tudom hanyadjára.

-Miért jársz mindig a fejemben? – értetlenkedtem ,természetesen magamban. Komolyan ,egy külső szemlélő számára totál úgy tűnhetek ,mint aki most szabadult a diliházból.

Leültem az egyik padra ,amit már messziről kiszemeltem magamnak és tekintetem az égboltra emelve ,elkezdtem kémlelni a csillagokat. Nagyon hiányzott a családom ,apa és Jae Min.

-Annyira hiányoztok! –sóhajtottam ,de ekkor ,mint derült égből villámcsapás ,szembetaláltam magam egy alakkal. Sötét volt ,ezért még az arcát sem voltam képes meglátni és nagyon megijedtem ,hiszen mégiscsak egyedül vagyok és egy hasonló szituációban már alul maradtam volna ,ha nincs ott Hyun Woo. De most biztos ,hogy nincs itt. Cselekednem kellett ,ezért reflexszerűen mozdítottam jobb lábamat és olyan erősen ,ahogyan csak tudtam belerúgtam az előttem álló illető gyenge pontjába.

- Ááááá ,mi az isten…? – hallatszott egy nagy ordítás ,ami mellé egy kisebb káromkodás is társult. A hangja nagyon is ismerős volt számomra. Gyorsan elkezdtem kotorászni táskámban ,hogy megtaláljam a kislámpámat ,ha már telefonom nincsen . Amint megleltem ,azonnal belevilágítottam a sötét alak arcába ,ami ezáltal már láthatóvá vált.

- Ji Hoon…már megint te? –döbbentem le. Ez már tényleg hihetetlen. Mit keres ez már megint erre? Akárhányszor felbukkan , csak megválaszolatlan kérdéseket hagy maga után. Mint például most is. Azonban elnézve szenvedését ,amit jobb lábamnak köszönhet ,megsajnáltam őt. Na jó ,azért egy kicsit élveztem is a helyzetet ,hiszen mégiscsak kijárt már neki ez a kis pofon az élettől.

- Bocsi ,de nem láttalak tisztán a sötétben és azt hittem ,hogy valami perverz állat akar rám mászni és…- kezdtem a magyarázkodást ,amit aztán ő maga szakított félbe.

- Jól van…jól van ,nem kell semmit sem mondanod ,csak maradj egy picit csendben..! – azzal csigalassússággal leült mellém a padra. Látszott rajta ,hogy még mindig fáj neki előbbi manőverem eredménye ,de még akkor sem bántam meg ,hiszen minden ember így cselekedett volna az én helyemben.

- Még nem válaszoltál a kérdésemre. Miért vagy itt? –szegeztem neki néhány percnyi csend után kicsit sem haszontalan kérdésem.

- Csak…hát csak…- dadogott ,de ezt nem hagytam.

- Talán eltévedtél? Kell GPS? – gúnyolódtam vele. Ebben a pillanatban olyan jó dolognak tűnt.

- Hahaha ,de humoros valaki… ! –nevetett hitetlenkedve. - De képzeld van egy hírem Drágám ,mégpedig ,hogy nem tévedtem el ,csak hazafelé tartok és mikor megláttalak ,gondoltam rendes leszek és köszönök neked ,de ez után az incidens után biztos lehetsz benne ,hogy ez volt az első és egyben utolsó alkalom ,hogy ilyesmire vetemedtem. –fejezte be mondandóját.

- Még mindig nem tudom ,kitől kaptad az engedélyt ,hogy engem „Drágádnak” szólíthatsz ,de már most megmondom ,hogy ezt itt hagyd abba! –parancsoltam rá.

- Értettem ,Édesem. –húzta kaján vigyorra ajkait ,amitől egyszerre dühösnek ,de ugyanakkor zavarban is éreztem magam. Ő csak tovább mosolygott rám rendületlenül.

Ott ültünk ,mindketten az eget pásztázva. Én viszont nem tudtam gondolkodni. Valamiért akarva akaratlanul is rápillantottam akárhányszor csak esélyem nyílt rá és nem figyelt. Az arca olyan édes volt ,mint egy aranyos kisfiú és valószínűleg a bőre is ugyanolyan puha lehetett. Nagyon közel ültünk egymáshoz ,így  még az illata is megcsapta orromat. Ohh bár ne töltött volna el az a pillanat ilyen boldogsággal. Teljesen elvesztem benne. Hirtelen felém fordult ,ezért azonnal elkaptam róla tekintetem és reménykedtem ,hogy nem vett észre semmit abból ,amit az előző néhány percen oly nagy elmélyüléssel vizslattam. Halk kuncogás tört ki belőle ,ebből rögtön gondoltam ,hogy mégiscsak lebuktam.

-Ez nem… nem azért néztelek annyira…! Csak… - gondolkozz Sung Min ,gondolkozz! – csak volt valami az arcodon. –nyögtem ki egy elég gyenge magyarázatot ebben a nagyon kínos helyzetben ,de ő csak meredten nézett rám.

- Te most engem bámultál?

- Nem!!! Most mondtam ,hogy nem!

- Na persze ,akkor miért törted magad az előbb ,hogy valami olcsó magyarázatot tudj összehozni nekem ,ha nincs is semmi bűnöd? –fejtette ki véleményét. Teljesen átlátott rajtam és ez még jobban megnehezítette a dolgomat.

- Hát mert az előbb nevettél rajtam és hozzá kell ,hogy tegyem egy csöppet sem esett jól. Miért nevetsz ki ,ha nem is csináltam semmi rosszat? – vontam kérdőre ,ezzel is terelve magamról  a szót.

-Hmmm ,kinevettelek? Ez érdekes ,tekintettel arra ,hogy nem te voltál a mulatságom tárgya. Éppen azon töprengtem ,hogy milyen hihetetlenek ezek a mi kis „véletlenszerű” találkozásaink , de úgy látom téged most nem ez foglalkoztat.

Hogy mi van? Most akkor ő tényleg nem vett észre semmit ,abból amit az imént annyira próbáltam semmisé tenni előtte? De én azért megtiszteltem azzal ,hogy elmondjam neki vagy legalább is félig meddig. Még jó ,hogy nem azt kiáltottam :”Hé Ji Hoon ,nagyon jó a képed ,de hidd el nem azt bámultam már vagy 10 perce megállás nélkül!”  Gratulálok Sung Min ,igazi vesztes vagy!

-Na én inkább megyek. Nem állok le veled vitázni egy ilyen kis semmiség miatt. –azzal a lendülettel felálltam és már indultam volna ,mikor ő is felpattant a padról és az utamba állt ,megakadályozva ezzel távozásomat.

- Mi az már megint? –kérdeztem unottan és már teljesen kikészülve.

- Hazakísérlek. – felelte.

Kezdődik megint. –gondoltam.

-Na azt már nem ,elég volt mára belőled.

Kiakartam kerülni ,de nem akart elengedni ,így keményebb eszközökhöz folyamodott. Megfogta karomat ,majd egy erős rántás kíséretében magához szorított. Mozdulni sem tudtam egyrészt ölelése erejétől ,másrészt a döbbenettől. Így álltunk a parkban és az agyam csak járt és járt. Mi haszna van azzal Ji Hoon-nak ,ha engem az őrületbe kerget? Mert most éppen ezt teszi és ezzel szerintem ő is tisztában van. A történtekben csak az volt még ijesztőbb ,hogy nem tudtam mi van velem. A szívem olyan hevesen vert ,mintha átakarná törni mellkasomat.     Még a végén a kórházban kötök ki.

-Öhmmm Ji Hoon… mit csinálsz? – kérdeztem zavartan.

- Fogd már be és maradjunk még így egy kicsit! –válaszolta ,amivel teljesen meglepett.

- És miért is kéne nekem most engedelmeskednem?

- Csak maradj nyugton! Nehogy azt mond már ,hogy neked nem tetszik ez a helyzet.

Erre a kijelentésre kipattantak a szemeim. Olyan gyorsan löktem el magamtól ,amilyen gyorsan csak lehetett.

-Ezt mégis ,hogy érted? Most leellenőrizted ,hogy hogyan viselkedem ,ha ezt csinálod? Komolyan te nem vagy normális! Keress inkább valaki mást ,aki szívesen részt vesz a kis játékaidban ,de engem hagyj ki belőle! –fakadtam ki. Felvettem a táskám és elsétáltam mellette ,aztán egyre gyorsabban és gyorsabban kezdtem el lépkedni ,közben éreztem ,hogy valami nedves folyik végig arcomon. Igen ,elkezdtem könnyezni hiába is próbáltam visszatartani ,nem sikerült. Elképzelésem sem volt ,vajon miért viselkedett velem így Ji Hoon és ez miért fáj nekem ennyire? Mikor hazaérkeztem igyekeztem minél hamarabb a szobámba jutni. Bekanyarodtam a folyosóra ,ám a következő pillanatban már a padlóval kezdtem volna szorosabbra fűzni a barátságomat ,de egy gyors reflexű ,magas ,jóképű fiatalember ezt ,meggátolta. Még időben kapott felém és így elkerültem ,hogy újra pofára essek. A fiú rám nézett ,mire én is felnéztem rá.

- Jól vagy? – kezdte az ilyen helyzetekben jól megszokott kérdéssel.

Válasz viszont nem jött egyhamar a számból. Valahogy elvesztettem a valóság és  gyönyörű ,csillogó barna szemei közti átjárót.     Gyerünk Sung ,ébredj! Ő jófiú ,ne hagyd ,hogy már az első alkalommal idiótának nézzen és soha többé ne álljon szóba veled! –bíztattam magam.

-Persze ,semmi gond. –adtam ki végül valami értelmes választ. Végre!

- Akkor rendben. Új vagyok itt. A nevem Lee Jung Hee. Itt lakom a 220-asban az egyik haverommal néhány napig. És te?

- Ja ,én Cha Sung Min vagyok és nagyon úgy tűnik ,hogy egyben szomszédod is ,mivel az enyém a 221-es lakás veled szemben. –mutattam az ajtóra.

- Ohh ennek örülök. Legalább nem egy házsártos vénasszony vagy egy zsémbes ahjussi lesz az ,akit talán legközelebb is elkell kapnom. –célzott az előbb történtekre.

- Nyugi ,azt hiszem erre nem lesz szükség az elkövetkezőkben.

Elmosolyodott ,bennem pedig megállt az ütő apró kis gödröcskéitől .

Elbeszélgettünk még egy kicsit ,aztán elhívott egy teára a közeli kis standhoz. Nagyon kedves srác volt. Mikor idejöttem Szöulba nem is gondoltam ,hogy ennyi jóképű fiúba botlom ,de szerencsére így alakult. Vagy talán nem is olyan nagy szerencse? Jung Hee elmesélte részletesen ,hogy van egy nagyon jó barátja ,akivel már gyerekkoruk óta olyanok ,mintha testvérek lennének.

-Valószínűleg ő is hamarosan hazajön ,csak még elkellett intéznie pár dolgot. –magyarázkodott.

- Értem. És hogy megy a suli?

-Ahh ne is mondd ,nagyon nehéz. Remélem tudod ,mire vállalkoztál?

-Ezzel most nagyon megnyugtattál ,köszi!

Igen ,ez azért nem túl lelkesítő egy újonc számára.

-Te biztos ügyes leszel ,de ha elakadsz valamiben ,hozzám ne fordulj. –felelte csibészes mosollyal.

Még ott maradtunk egy kicsit ,de később jobbnak láttuk visszavonulót fújni és hazamenni. Az ajtóink előtt álltunk és mielőtt bementünk volna saját lakrészünkbe ,integetés és egy „Jó éjt ,legközelebb is megismételjük a mait.” mondat elhangzása után elbúcsúztunk. Bent még ettem valamit ,aztán tévém előtt ülve elaludtam. A következő nap szabad volt számomra ,nem kellett bemenni a kávézóba. Tervem viszont nem volt arra ,hogy mégis mivel töltsem el ezt a gyönyörű szép nyári napot ,így elkezdtem gondolkodni a lehetőségeken ,mire egyszer csak kibukott: Körbe nézek a városban! Igen ,ez lesz az! Amióta itt vagyok nem is nagyon volt időm ,hogy ezt megtegyem ,úgyhogy most jött el az idő. Elkészültem ügyes-bajos dolgaimmal és útnak indultam. Az ajtón jöttem kifelé ,amikor megláttam a folyosón egy ismerős arcot. Gyorsan visszasiettem a szobámba ,ám az ajtót résnyire nyitva hagytam. Láttam ,ahogy bemegy az előttem levő lakásba ,így elérkezettnek láttam az alkalmat arra is ,hogy kiosonjak. Lábujjhegyen toporogtam végig a folyosón mígnem:

-Sung Min?! – hallottam hátam mögül nevemet.

Lebuktam!